A bennünk láthatatlanul munkálkodó 7 csakra közül az alsó 3 a testünkre és az érzelmeinkre, a felső 3 a szellemünkre, spiritualitásunkra gyakorol hatást. Az alsó és a felső energiaközpontokat pedig a középen elhelyezkedő szívcsakra köti össze egymással. Az alábbiakban az alsó 3 csakrához tartozó színeket a mindennapjainkban is gyakran használt kifejezések mentén figyeljük meg.
A gyökércsakra és színe: a vörös/piros
A gyökércsakra az első a három anyagi természetű energiaközpont közül, mely születésünkkor a még nem gondolkodó, hanem sokkal inkább ösztönös valahova tartozáshoz (család, közösség, Föld) kapcsolódik. Az alapvető szükségletek, a túlélési vágy, a reakció, a harc, az ízlelés és a szaglás, a „gyökerezés” csakrája. Ezzel kapcsolatban eszünkbe juthat az a mindenki számára ismeretes szülői célkitűzés, hogy a gyerekeknek két dolgot kell adni: gyökereket és szárnyakat.
A személyiségfejlődésünk alapjaként egész életünkre befolyással van. Ha csecsemőkorunkban a szüleink, nevelőink iránt bizalmat éreztünk, mert szeretve, gondozva, táplálva voltunk, akkor a világot egy biztonságos helyként tartottuk számon. Vagy éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk, ez esetben pedig bizalmatlanná váltunk. Olvass még a témában
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A vegán barátnőm szerint ez az egy tévhit tartja vissza az embereket a váltástól
„A szalagavató másnapján egy másik országban ébredtem” – Sztorik, amiket máig nem mertünk bevallani a szüleinknek
Mondjuk ki: a felnőttek sokszor hülyék – és ezért nem nevelem a lányom arra, hogy csak a kora miatt tiszteljen valakit
Életerő-energiánk, kiegyensúlyozottságunk alapjaként a gyökércsakra energiái segítenek bennünket abban, hogy kiegyensúlyozottak lehessünk.
Amennyiben ezek az energiák valami miatt blokkolódnak vagy stagnálnak, életkedvünk, vitalitásunk csökkenését tapasztalhatjuk. Ha az energiák szabadon áramolnak, akkor tetteinkben, döntéseinkben és önértékelésünk tekintetében is kiegyensúlyozottabbá válunk.
A gyökércsakra színe a tűz és a vér vörös/piros színe, melyhez pozitív és negatív előjelű érzések egyaránt felsorakoznak. Gondoljunk itt kiragadásképpen az olyan szokványosnak minősülő kifejezéseinkre, mint: az elpirul, mint a piros/vörös rózsa/karmazsin; piros, mint a cékla/alma/pünkösdi rózsa; Olyan piros, majd kicsattan/mint a cseppentett vér stb. Ez utóbbi kifejezésekhez leginkább pozitív jelentéseket társítunk: vitalitás, egészség, életteliség. Ugyanakkor a haragos, mint bika a vörös színre; elönti a vörös köd/vörös a feje/vöröset lát a dühtől a harag, az agresszív indulatok jelzésére szolgál – mintegy figyelmeztetve a potenciálisan közelgő veszélyre.
A piros/vörös a színpaletta legforróbb, legtüzesebb színeként minden esetben szembeötlő. A dinamizmus, az intenzitás, az izgalom színe szinte afrodiziákumként hat, stimulálja az érzékeket, felfűti a szenvedélyt, provokál. Gondoljunk csak egy vörös rúzsra, pirosra festett körmökre, egy pajzán csipkés fehérneműre, egy vörös árnyalatú koktélruhára, vagy épp egy elegánsan merész széles karimájú női kalapra. Vigyázat! A vörös/piros szín túlzott „fogyasztása” azt sejteti a szemlélőkkel, hogy erős egó van a „háttérben.”

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






