A szakrális- és napfonat csakra domináns színe: a sárga (narancssárga és citromsárga)
Közel négyszáz éve tudjuk, hogy a fehér fény egy prizma segítségével pontosan 7 színre osztható fel. Később megállapították, hogy a fény apró részecskékből (kvantumokból) tevődik össze. Nemsokára pedig az is bebizonyosodott, hogy a fény kettős természetű (hullám és részecske), és hogy az ibolyaszín kicsi, a vörös pedig – nem meglepő módon – nagy hullámhosszal rendelkezik.
A tudósok bebizonyították nekünk, hogy a fény és a szín energiaként működik. Továbbá, hogy a színekre úgy is tekinthetünk, mint a fény különféle minőségeire, megjelenéseire.
Szólásaink között a sárga szín is kiemelt helyhez jut, mely a csakrák tekintetében a szakrális csakra narancssárga, és a napfonat csakra citromsárga színével hozható kapcsolatba. A köldök feletti részen található napfonat csakra/köldökcsakra az önbizalom, az egyéni akarat, a céltudatosság, felelősségteljesség erőközpontjaként működik.
Amennyiben blokkolttá válik, úgy agresszív magatartást, alacsony önbecsülést, szorongást, félelmet eredményezhet. Gondoljunk csak az ezzel kísértetiesen egybecsengő kifejezéseinkre, mint: leissza magát a sárga földig; leszid valakit a sárga földig; sápadt, mint a halál; sárga az irigységtől; úgy mérgelődik, hogy egészen elsárgul belé. Olvass még a témában
Nem akarok olyan ember lenni, akit mindenki kedvel – és nem is tudnék
Rá akartam szólni a tinédzserekre a buszon, de nem mertem – ahogy senki más sem
Amikor neked kell lebontani mások vélt falait – határhúzás, következő szint
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






