De mégis melyik fajtáját válaszd?
Na jó, már tudjuk, hogy mennyi mindenre jó a kollagén, de azzal bizony sokan bajban lehetünk, hogy végül is melyik fajtáját válasszuk? Hiszen a paletta igen széles. Bár egy olyan fehérjéről van szó, melyet szervezetünk képes önállóan előállítani, érdemes pótolni kívülről is, ugyanis az évek előrehaladtával az öregedéssel párhuzamosan a kollagéntermelődés egy idő után lelassul. Ezért van nagy szükség arra, hogy folyamatosan, megfelelő mennyiségben pótold. Ennek megfelelően pedig választhatsz marha-, hal-, csirke- és sertéskollagén közül.
A marhakollagén talán a legnépszerűbb és legjelentősebb táplálékkiegészítők közé tartozik. Elkészítéséhez a marha több részét is felhasználják, így a porcait, ínjait, csontjait és bőrét is. Ha sokat jársz edzeni, és testedet sűrűn teszed ki súlyzós megterhelésnek, illetve rendszeresen mozogsz – akár sportszerűen – mindenképpen támogasd a szervezeted marhakollagénnel, hiszen ebben az esetben számodra ez a legjobb választás. Ezt a típust leginkább a sportolók használják, mert az ízületekre és az izmokra gyakorolt hatása többszörösen is bizonyított.
Jóval környezetbarátabb választás a halkollagén, mely olyan antioxidánsokat tartalmaz, amik a szervezetben hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyulladásos belső folyamatok hamarabb gyógyuljanak. A halkollagén felszívódása viszonylag könnyebb és gyorsabb a szervezetben, mindemellett jobban emészthető, így a gyomor- és bélpanaszokkal küzdőknek előnyösebb választás lehet. Olvass még a témában
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Ezt hozza 2026. október 5. a numerológia szerint: elmélyülés és önreflexió
Te is érzed ezt a belső lassulást? Idén ősszel még határozottabb rajzolom a saját határaimat
Ezért ismerkedsz nehezen a születési hónapod szerint

A sertéskollagén könnyed hasznosulása egyelőre vitatott, mert kevés kutatás és tanulmány támasztja alá hatékonyságát. Mindennek ellenére létezik ilyen típusa is, mely szintén hozzájárul a bőr fiatalosságának megőrzéséhez, és az ízületek és csontok védelméhez. Általában az állat csontjából vagy bőréből állítják elő. A sertéskollagénhez leginkább por formájában juthatsz hozzá, melyet vízhez adagolva ízletes frissítőt kapsz.
A csirkéből készült kollagén érdekes kategória, mert emberi fogyasztása kockázatos is lehet, így nem a legelső helyen szerepel a sportboltok és étrendkiegészítő gyártók slágerlistáján. Ugyanakkor természetes formában bátran fogyaszthatod, mert nagyon egészséges. Csirkekollagént hasznosíthatsz mindenből, ami az állatból készül pl. csirkepörkölt, kocsonya vagy egy finom forró húsleves.
Egyébként a kollagénhez ma már krémek, szérumok, arcmaszkok és különböző szépségipari árucikkek formájában is hozzájuthatsz, hiszen számos olyan termék létezik már, melyet, ha bőrödre felviszel, szintén jótékonyan fejti ki hatását – mindemellett magas dózisban tartalmaz kollagént. Ezáltal könnyedén támogathatod arcod feszességét, frissességét és egészségét.
Reméljük, összeállításunkból Te is megtalálod a neked megfelelő típust, melynek mindennapi alkalmazásával hozzájárulhatsz tested egészségéhez – mind kívülről, mind belülről.
Nyitókép: Anastasia Hisel/unsplash.com
Következő cikkünkNotórius szorongó vagyok: 3 dolog, ami segít menedzselni a stresszes helyzeteketLehet, hogy butaságnak hat, de egy új helyzetben képes vagyok akár olyan apróságokon is szorongani, mint hogy el kell jutnom valahová: ezen és ezen a címe, a hatodik emeleten lesz találkozóm. Meg kell találnom a címet, be kell mennem az épületbe, amit nem ismerek. Nem tudom, lesz-e portás, nem tudom, hol a lift, nem tudom, hogy…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






