Mit éreztél, amikor egyre több nagy cég kezdett el befektetni a vállalkozásodba?
Örültem, hogy már nem csak én látom a Photonban rejlő óriási potenciált, hanem mások is.
Mekkora csapattal dolgozol most együtt, hogyan telnek a mindennapjaid?
Több mint 100 alvállalkozóval és 2 alkalmazottal dolgozom együtt. Fontos szempont számunkra a skálázhatóság, így amit tudunk, automatizálunk, így tudjuk az operatív csapatot szűken tartani.
Már több mint 5 éve született meg a Photon ötlete, ez idő alatt rengeteget változtak a mindennapjaim. Sok találkozón és rendezvényen veszek részt, de legalább annyi időt bújom az e-mailjeimet és az Exceleimet is. Minden hetem más beosztásban telik, sokat alakítják az aktualitások, de azért vannak visszatérő elemek is, mint például a csapat különböző részeivel a státuszolások. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 27. a numerológia szerint: béke és harmónia
4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok
„A gyerek nem akart sapkát viselni, az anyja ráhagyta, erre kapott egy fülgyulladást” – Az engedékeny nevelés kemény következményei
„Már nem tudok hason aludni” – nagymellű nők vallomásai
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






