A lelki béke érdekében olykor kénytelenek vagyunk bizonyos személyeket áthelyezni egy bizonyos polcba.
Elfogadás
Én minden családtagomat elfogadom úgy, ahogy van, senkit nem akarok megváltoztatni. Mindenki személyiségével megbékéltem, de csak anyámhoz járok fel rendszeresen. Apámhoz benézek a születésnapján és karácsonykor, máskor nem. Nagynénémnek küldök egy lapot, nagybátyámat meghívom magamhoz. Az egyik unokatestvéremet rendszeresen felhívom telefonon, a másik le van tiltva minden létező felületen. És egy így van jól, mindenki a helyén van.
Anya
Annyi időm és energiám ment arra, hogy mentegessem anyám viselkedését, hogy a mentális és érzelmi kapacitásom jelentős részét lefoglalta. Amikor ezt beláttam, azt mondtam, hogy ebből elég. Nem az én dolgom azon filózni, hogy ő azért kritizálja-e az én súlyomat, mert neki kicsi az önbizalma vagy azért bagatellizálja el minden sikeremet, mert tudat alatt féltékeny, amiért ő ezeket nem érhette el. Úgy döntöttem, hogy nem vagyok pszichiáter és nem az én dolgom analizálni és megmagyarázni az ő gonosz beszólásait. Azonnal láttam rajta, hogy észrevette a változást. Mintha megtört volna a varázs és a boszorka meglepődött, hogy a mérgező szavai nem hatnak rám többé. Felszabadító érzés volt.
A kérdés
Az húgom egyszer nekem szegezte a kérdést, hogy a nővéremnek miért veszek mindig drágább ajándékot, mint neki. Csak azt tudtam mondani, hogy én egyik testvéremet sem próbálom megváltoztatni, csak úgy bánok velük, ahogy megérdemlik. Vérig sértődött, de láttam rajta, hogy elgondolkodik.
Megszabadulva
A baráti társaságomban minden egyes emberért tűzbe tettem volna a kezem. Aztán történt valami és bizonyos személyek megmutatták az igazi arcukat. Leépítés miatt váratlanul elvesztettem az állásom és mivel éppen albérlet-váltásban voltam (kaució, költözés stb.), volt három nehéz hónapom, amikor segítségre volt szükségem. A hat barátból három adott kölcsön. Leszögezném, nem azért változott a véleményem, mert egyesek nem adtak, illetve egy esetben igen. Pont a legjómódúbb ember nem segített ki, mert azt mondta, nem tud adni. Nem azért csalódtam, mert nem adott, hanem mert hazudott. Egy másik arc adott, de utána folyamatosan az orrom alá dörgölte, ami rosszul esett. Hamar lett új állásom, így hamar meg tudtam adni a tartozásokat és a végén örültem, hogy ez helyzet előállt, mert megtudtam, hogy a hat közeli barátból kettőt újra kell pozícionálnom az életemben. Nincs harag, elvagyunk, ha találkozunk, de ők már nem tartoznak a belső körömbe.
A valóság
A közvetlen környezetemmel kapcsolatban már nincsenek elvárásaim. Tudom, hogy a férjem nem fog elmosogatni, a kollégám nem fog túlórázni, anyám nem fog mellém állni és a testvérem nem fog segíteni. Nem ítélkezem. Viszont cserébe tőlem ugyanannyit kapnak, mint amennyit én tőlük, nem többet és nem kevesebbet. Mert a saját mentális egészségem védelme fontosabb.
A segítség
Az egyik barátnőm belevágott egy virágdekorral foglalkozó cégbe és rendszeresen jártam neki segíteni. Élveztem a dolgot, sokat is voltunk együtt és természetesen sosem fogadtam el érte pénzt. Egy idő után azonban feltűnt, hogy én vagyok az egyetlen barátnő, aki segíteni jár, senki más. És az is, hogy mi már csak akkor találkoztunk, amikor segíteni kell neki, más közös programra sosem hív. Pedig ő járt strandolni, bowlingozni, koncertre: szépen ki is posztolta a közös képeket a többi barátnőjével. Nem lettem dühös, de rájöttem, hogy lassan egy éve csak ingyenmunkának használ és levontam a tanulságot. Nem tiltottam le, nem olvastam be neki, csak amikor legközelebb hívott segíteni, akkor azt mondtam, hogy nem tudok menni. Három alkalom után felajánlotta, hogy fizet érte, de akkor sem mentem. A barát-halmazból betettem őt az ismerősök halmazába és lezártnak tekintettem köztünk a dolgokat.
Határok
A családom olyan természetesnek vette, hogy mindent én intézek és mindennel hozzám fordulnak, hogy amikor először mondtam nemet, felháborodtak. Akkor rámutattam, hogy 12-en vagyunk benne a családi csoportcsetben és ezáltal a teendőket is 12 részre kellene osztani. Ez volt az a pillanat, amikor életemben először határt húztam és már nem rendeltem alá az életem a rokonaim ugráltatásának. Amikor ezt szóvá tették emlékeztettem őket, hogy nem őket akarom megváltoztatni, hanem saját magam.
A főnök
Apám több nagyvállalkozást vezetett életében, megszokta, hogy ő a főnök. Leesett az álla, amikor 32 évesen közöltem vele, hogy az én életem „vezérigazgatója” nem ő, hanem én vagyok és köszönöm, de engem már nem kell menedzselnie.
Promóció
Cégvezető vagyok és úgy élem az életem, ahogy a cégemet vezetem: én döntöm el, hogy kit veszek fel, kitől válok meg és kit léptetek elő. A méltatlan barátok kigyomlálásában sokat segített ez az analógia.
A doboz
Közel álltam az egyik kolléganőmhöz. Munkán kívül is találkoztunk, megosztottunk egymással titkokat. Aztán visszahallottam egy csúnya pletykát magamról, amiből egyértelműen kiderült, hogy ő indította el, mert csak ő tudhatott róla. Láttam a kolléganőkön, hogy azért mondták el nekem, hogy botrányt csináljak és csámcsoghassanak rajta, de nem adtam meg nekik az örömöt. Annyit tettem, hogy onnantól kezdve betettem az illetőt egy képzeletbeli dobozba és ennek megfelelően bántam vele. Nem mentem el, ha mellém ült az ebédlőben, nem mentem el, ha odajött beszélgetni. Csak többet nem értem rá munkán kívül találkozni vele és nem beszélgettem vele komolyabb dolgokról, mint az időjárás.
