Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-benA Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
My Girl – Az első szerelem
Anna Chlumsky és Macaulay Culkin nem csak elképesztően tehetséges gyerekszínészek voltak, de olyan különc, számkivetett és ártatlan gyerekeket formáltak meg ebben az 1991-es moziban, hogy lehetetlen volt nem szeretni őket.
Az első szerelem ártatlansága, a sokszor elképesztően nehéz terhek, amiket a gyerekeknek már ilyen fiatalon hordozniuk kell magukkal és az, ahogyan a maguk módján megpróbálnak megbirkózni ezekkel, mindenkinek megérint egy titkos pontot a szívében, ettől aztán a kis Thomas J. halála még tragikusabb, az pedig, ahogyan Vada a film végén továbblép az életével, egyszerre felemelő és szívfacsaró is.
Az első szerelem ártatlansága, a sokszor elképesztően nehéz terhek, amiket a gyerekeknek már ilyen fiatalon hordozniuk kell magukkal és az, ahogyan a maguk módján megpróbálnak megbirkózni ezekkel, mindenkinek megérint egy titkos pontot a szívében, ettől aztán a kis Thomas J. halála még tragikusabb, az pedig, ahogyan Vada a film végén továbblép az életével, egyszerre felemelő és szívfacsaró is.
The Green Mile – Halálsoron
Egy Stephen King adaptációról előbb jutna eszünkbe a rettegés, mint a könnyezés, de elég csak a Remény rabjaira gondolni, és máris egyértelművé válik, hogy az író a riogatásnál sokkal többet is tud.
A Halálsoron elmesélője egy egykori börtönőr, akit Tom Hanks alakít, és aki egy ártatlanul elítélt, ám különleges képességekkel rendelkező fekete óriás, John Coffey halálsoron töltött napjait meséli el.
Noha Coffey karakterét utólag több bírálat is érte, a rendező Spike Lee szerint például ő a „bűvös fekete figura”, egyike a filmek olyan színesbőrű szereplőinek, akik jámborak, ártalmatlanok, életük célja pedig a fehér emberek problémáinak megoldása, vagy akár a boldogságuk elősegítése, az, hogy maga a történet mennyire lebilincselő, elgondolkodtató, és mennyire kiválóak a színészi alakítások, vitathatatlan.
A Halálsoron elmesélője egy egykori börtönőr, akit Tom Hanks alakít, és aki egy ártatlanul elítélt, ám különleges képességekkel rendelkező fekete óriás, John Coffey halálsoron töltött napjait meséli el.
Noha Coffey karakterét utólag több bírálat is érte, a rendező Spike Lee szerint például ő a „bűvös fekete figura”, egyike a filmek olyan színesbőrű szereplőinek, akik jámborak, ártalmatlanok, életük célja pedig a fehér emberek problémáinak megoldása, vagy akár a boldogságuk elősegítése, az, hogy maga a történet mennyire lebilincselő, elgondolkodtató, és mennyire kiválóak a színészi alakítások, vitathatatlan.
Olvass még a témában
Ha ez a standup, én nem tudok nevetni
Felveszed a versenyt egy enciklopédia-szerkesztővel? Teszteld a tudásodat!
Miért nem tudják az olaszok elrontani a napjukat? 3 szicíliai szokás, amit azonnal hazahoztam magammal
Roller, Tetris és Tamagotchi – kultikus játékok a múltból, amikért fogadjunk, hogy te is könyörögtél a szüleidnek
Up! – Fel
A Pixar ismert arról, hogy nem szokta elaprózni a történeteit, a zseniális figurák általában valami nagyon is kézzel fogható, és meséhez képest gyakran nagyon is valós és súlyos problémával szembesítenek.
Így aztán nem is olyan meglepő, hogy a 2009-es Fel!-ről tömegével jöttek ki a kisírt szemű felnőttek. Ráadásul a film kétszer is könnyekre fakaszt – a 78 éves Carl Fredricksen nem az a szokványos mesefőszereplő, mégis tudunk érte sírni a bánatában, és vele együtt osztozni az örömében.
A jó hír, hogy ha a film első néhány percében lecsapó szívszaggató síráson túljutunk, a végén egy igazán felszabadító, léleksimogató zokogásban lehet részed. Micsoda érzelmi hullámvasút!
Így aztán nem is olyan meglepő, hogy a 2009-es Fel!-ről tömegével jöttek ki a kisírt szemű felnőttek. Ráadásul a film kétszer is könnyekre fakaszt – a 78 éves Carl Fredricksen nem az a szokványos mesefőszereplő, mégis tudunk érte sírni a bánatában, és vele együtt osztozni az örömében.
A jó hír, hogy ha a film első néhány percében lecsapó szívszaggató síráson túljutunk, a végén egy igazán felszabadító, léleksimogató zokogásban lehet részed. Micsoda érzelmi hullámvasút!
A cikk folytatódik, lapozz!
