Kikapcsolódás / Otthon / Szórakozás

4 film, amit szinte senki nem bír kis sírás nélkül: te melyiken nem könnyeztél?

4 film, amit szinte senki nem bír kis sírás nélkül: te melyiken nem könnyeztél?

Vannak mozik, amik elé egy csomag papírzsebkendővel érdemes leülni, mert az ember úgysem fogja kibírni sírás nélkül. Ha ebből a négy filmből legalább kettőt végig tudtál nézni anélkül, hogy könnybe lábadt volna a szemed, akkor vagy kőből van a szíved, vagy valami gond van a könnycsatornáiddal.

My Girl – Az első szerelem

Anna Chlumsky és Macaulay Culkin nem csak elképesztően tehetséges gyerekszínészek voltak, de olyan különc, számkivetett és ártatlan gyerekeket formáltak meg ebben az 1991-es moziban, hogy lehetetlen volt nem szeretni őket.

Az első szerelem ártatlansága, a sokszor elképesztően nehéz terhek, amiket a gyerekeknek már ilyen fiatalon hordozniuk kell magukkal és az, ahogyan a maguk módján megpróbálnak megbirkózni ezekkel, mindenkinek megérint egy titkos pontot a szívében, ettől aztán a kis Thomas J. halála még tragikusabb, az pedig, ahogyan Vada a film végén továbblép az életével, egyszerre felemelő és szívfacsaró is.

 

Up! – Fel

A Pixar ismert arról, hogy nem szokta elaprózni a történeteit, a zseniális figurák általában valami nagyon is kézzel fogható, és meséhez képest gyakran nagyon is valós és súlyos problémával szembesítenek.

Így aztán nem is olyan meglepő, hogy a 2009-es Fel!-ről tömegével jöttek ki a kisírt szemű felnőttek.

Ráadásul a film kétszer is könnyekre fakaszt – a 78 éves Carl Fredricksen nem az a szokványos mesefőszereplő, mégis tudunk érte sírni a bánatában, és vele együtt osztozni az örömében.

A jó hír, hogy ha a film első néhány percében lecsapó szívszaggató síráson túljutunk, a végén egy igazán felszabadító, léleksimogató zokogásban lehet részed.

Micsoda érzelmi hullámvasút!

 

Brokeback Mountain – Túl a barátságon

Heath Ledger és Jake Gyllenhaal fantasztikus alakítást nyújt a 2005-ös moziban, amely egy változó, mégis alig fejlődő világban játszódik, ahol a szerelem, a szenvedély és a rettegés kéz a kézben járnak.

Miközben a szereplők próbálják elfogadni saját magukat, az érzéseiket és megtalálni a boldogságot, szembe kell nézniük a családjuk elvesztésének lehetőségével, de akár a közvetlen fenyegetettséggel is.

A film végére pedig fájóan egyértelművé válik, hogy ezekre a küzdelmekre egy egész élet rámehet, a végén pedig nem marad semmi más, csak az elszalasztott lehetőség a boldogságra…

 

The Green Mile – Halálsoron

Egy Stephen King adaptációról előbb jutna eszünkbe a rettegés, mint a könnyezés, de elég csak a Remény rabjaira gondolni, és máris egyértelművé válik, hogy az író a riogatásnál sokkal többet is tud.

A Halálsoron elmesélője egy egykori börtönőr, akit Tom Hanks alakít, és aki egy ártatlanul elítélt, ám különleges képességekkel rendelkező fekete óriás, John Coffey halálsoron töltött napjait meséli el.

Noha Coffey karakterét utólag több bírálat is érte, a rendező Spike Lee szerint például ő a „bűvös fekete figura”, egyike a filmek olyan színesbőrű szereplőinek, akik jámborak, ártalmatlanok, életük célja pedig a fehér emberek problémáinak megoldása, vagy akár a boldogságuk elősegítése, az, hogy maga a történet mennyire lebilincselő, elgondolkodtató, és mennyire kiválóak a színészi alakítások, vitathatatlan.

 

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást