Férfiak vallomásai: Mikor jöttem rá, hogy a párom nélkül életképtelen vagyok?

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Férfiak vallomásai: Mikor jöttem rá,...

Férfiak vallomásai: Mikor jöttem rá, hogy a párom nélkül életképtelen vagyok?

Az év apukája

Amikor belázasodott a gyerek és nem tudtam, milyen gyógyszert kell neki adni. Fel akartam hívni az orvost, de rájöttem, hogy azt sem tudom, ki az orvosa, mert én még sosem vittem el a rendelőbe, pedig gyakran beteg.

Melyik arkangyal vigyáz rád a születési hónapod szerint?

Ciki

Amikor otthon csőtörés volt és fel kellett hívnom a feleségem, hogy elmondja, hol kell elzárni a vizet, illetve kit kell ilyenkor kihívni. Elég „demaszkuláló” helyzet volt.

photo-1555474488-63096355d324.jpg
photo-1555474488-63096355d324.jpg

A verseny

A feleségem elutazott két hétre, mert anyósomat kellett ápolnia és kicsit aggódott, hogy egyedül maradok otthon a két gyerekkel iskolaidőben. Kicsit rosszul is esett, hogy nem bízott bennem és biztosítottam, hogy nem kell félnie, minden rendben lesz. A fiúk 9 és 11 évesek voltak, én meg úgy döntöttem, bevonom őket életünk szervezésébe, hiszen már elég nagyok hozzá. Délután időben megérkeztünk a magasugró versenyre, majd döbbenten láttuk, hogy már az eredményeket olvassák fel. A fiam rosszul írta fel, mikor kezd az ő száma és lemaradtunk róla. A másik fiam pedig beírással jött haza, mert nem szólt, hogy ünnepség lesz és én farmerban küldtem iskolába. Természetesen tudtam, hogy mindkét fiaskó az én hibám, nekem kellett volna ezekre figyelni, nem a gyerekekre bízni.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinek a nyár vége váratlan bőséget tartogat
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.