A legrosszabb helyzet
A céges karácsonyi bulin a főnök felesége egy kicsit felöntött a garatra. Visítva nevetett, kihívóan táncolt, kicsit túl jól érezte magát. Mindenki tudta, hogy nemrég kiborult otthon a bili és megtudta, hogy a férje csalja, de nem váltak el. A mosdó felé igyekeztem, amikor hirtelen megragadott és berángatott egy eldugottabb részre. Le akart smárolni, de finoman eltoltam, miközben próbáltam jó pofát vágni a helyzethez. Újra próbálkozott és ekkor már a kezei is elkalandoztak a lábam közé. Itt már kénytelen voltam lefogni, de továbbra is megpróbált megcsókolni. Végül mérges lett és közölte, hogy ha nem csókolom meg, mindenkinek azt fogja mondani, hogy fogdostam.
A vér is meghűlt bennem, láttam a szemén, hogy komolyan gondolja. Tudtam, hogy a férje afférja miatt megalázva érzi magát és ha egy újabb csapást kap a nőiessége, akkor bosszút fog állni. Ekkor már percek óta voltunk együtt egy kieső helyen, bármit kitalálhatott, hogy mit tettem vele, így improvizálnom kellett. Magamhoz öleltem, a fülébe suttogtam, hogy nagyon szexi és őrülten kívánom, de nem tehetem meg, amit kér, mert otthon vár a terhes menyasszonyom. Ez nem volt igaz, de szerencsére hatott. Még egyszer mélyen a szemébe néztem és közöltem vele, hogy gyönyörű. Erre megenyhült, elmosolyodott és kacsázva visszabotorkált a többiekhez táncolni. Az eset után még hetekig rettegtem, hogy utólag megvádol-e, de hál’ istennek nem tette. Azóta alig merek kettesben maradni egy nővel.
Következő cikkünkHelyettesítenéd a kávét? Próbáld ki ezt a 3 szuper alternatívát!Ha valaki azt mondaná, tegyem le a kávét, valószínűleg teljesen bolondnak nézném, és természetesen nem tennék ilyen balgaságot. Mert hát ki az, aki le tudna mondani a reggeli ízletes tejeskávéról, amivel indítjuk a napot, és mégis kinek jutna eszébe a délutáni barátnős találkozón a csokis sütit például egy pohár vízzel…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






