1. Szerelem
Mert szeretem a feleségem. Mindketten keményen dolgozunk főiskolás korunk óta. Élvezzük a munkánkat és meló után felüdülés együtt lenni. Nekünk az a kikapcsolódás, ha időt tölthetünk egymással. Életünkben tökéletes az egyensúly: a kemény munka kellemes kihívás, az együttlét csodás feltöltődés. Ezt rúgjuk fel egy gyerekért? Eszünk ágában sincs.
2. Egy kérdésem van
Mikor jön el az ember életében az a pillanat, amikor azt mondja, hogy megérte gyereket vállalni? Mert tuti nem akkor, amikor még kicsi és ordít. Nem a dackorszak és nem is az iskolai nehézségekkel teli időszak idején.
Nem akkor, amikor utálatos tinédzser és nem akkor, amikor már felnőtt és feléd sem néz. Amikor már öreg vagy? Semmi garancia arra, hogy a gyerekeid gondoskodnak majd rólad. Én inkább félreteszem a pénzt, amit mások a gyerekekre költenek és bebiztosítom magamnak az anyagi fedezetet idős koromra, ez biztosabb. Tehát még egyszer kérdem: mikor is éri meg a gyerekvállalás…? Olvass még a témában
Mióta kiléptem a mókuskerékből, elhűlve nézem, ahogy a barátnőim épp kiégnek benne
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
Kívül csillogás, belül csalás: ráláthattam a nagy influenszer-illúzióra
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






