A történelem órákon valószínűleg te is sokat tanultál azokról a kiemelkedő találmányokról, amelyek mára teljesen megváltoztatták az életünket. Csakhogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mennyi hasznos tárgyat és technológiát köszönhetünk a nőknek – és nem csak a szépségápolás vagy a divat területén. Összegyűjtöttünk öt olyan elengedhetetlen találmányt, amelyről kevesen tudják, hogy valójában nem férfiak fedezték fel.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
A sofőrök többsége kifejezetten szkeptikus volt, amikor 1903-ban Mary Anderson előállt a legelső, kézi ablaktörlő ötletével. Úgy vélték ugyanis, hogy sokkal biztonságosabb esőben és hóban vezetni, mint folyamatosan meghúzni egy kart, csakhogy az eltakarítsa az ablakra hulló cseppeket.
Ő viszont nem hagyta, hogy a kételkedő vélemények eltérítsék terveitől, így hivatalosan is elkészítette a törlő legelső verzióját. Elektromos párját 1917-ben készítették el, méghozzá szintén egy női feltaláló, Charlotte Brigwood által – csakhogy ezt sem övezte túl nagy népszerűség. Azonban három évvel később (amikor a szerzői szabadalom lejárt), hirtelen kezdtek elterjedni az ablaktörlők: legelőször a Cadillac autókon, majd fokozatosan a többi vállalkozás is átvette ezt a „kiegészítőt”.
2/5 A könnyebb tisztítás érdekében
Úgy tűnik, már 100 évvel ezelőtt sem szívesen töltötték az emberek edények tisztogatásával az idejüket, a legelső konyhai mosogatógépet ugyanis 1886-ban fedezték fel. Kialakítását tekintve kifejezetten modern volt, hiszen csak néhány dolgot változtattak meg rajta az elmúlt évszázad során.
A feltaláló, Josephine Cochrane azért állt elő ezzel az akkoriban furcsa ötlettel, hogy megkönnyítse a cselédjei életét – ő maga sosem használta a gépet.
Viszont a találmány elég volt ahhoz, hogy hamarosan meggazdagodjon belőle: sikeresen rábeszélte a hotelek tulajdonosait, hogy vásárolják meg a készüléket, a befolyó összegeknek köszönhetően pedig saját gyárát is meg tudta nyitni.
A világ egyik leghíresebb társasjátékát, amely több órányi családi szórakozásért felel (és persze néhány apróbb szóváltásért is), még 1904-ben találta fel Elizabeth Magie. A ma már Monopolyként ismert táblát akkoriban a „The Landlord’s Game” névre keresztelte el a feltaláló, amely lényegében annyit jelent, hogy az „Urak játéka”.
Csakhogy nem fogadták kitörő örömmel az ötletet; sokan kritizálták a találmányt az igazságtalan kapitalizmus miatt, amit csak még ironikusabbá tett az, amikor 30 évvel később ellopták Elizabeth-től az ötletet, és eladták egy vállalkozásnak. Szerencsére az új tulajoknak sikerült kinyomozniuk, honnan származott eredetileg a játék, és a feltalálónak 500 dollárt fizettek engesztelésül – a játékot azonban az évek során alaposan átalakították.