A férfi magány elterjedéséért nem a nők felelősek és nem is nekik kell megoldaniuk

A Boston Globe cikkében olvastam, hogy a középkorú férfiak egészségére már nem a dohányzás, az ital vagy az elhízás a legveszélyesebb, hanem a magány. Örülök, hogy ilyen behatóan tanulmányozzak ezt a problémát. Ahogy minden betegséget, most még a magányt is sikerül csak a férfiak által vizsgálni, ha ez a nőket érintené, senkit nem érdekelne.

Szerintem az lehet a férfi magány egyik oka, hogy a nőknek már nem létszükséglet a házasság. Dolgozunk, van saját egzisztenciánk, jogaink, nincs szükségünk a férfiakra, ezért jobban meg is válogatjuk a partnereinket. A házasság nélküli együttélés és a válás sem tabu már, így több férfi kerül lapátra és marad egyedül.

Emlékszem, apám és nagybátyámék sokszor összejöttek a haverjaikkal. Autót szereltek, söröztek, meccset néztek stb. Az öcsémhez már csak egy-egy haverja jött át néha számítógépezni, az unokaöcsémnek pedig már egyetlen haverját sem láttam soha, ő valahogy már online éli az életét. Én úgy látom, a fiatalabb generáció kapcsolata, barátságai már sokkal felszínesebbek, nem is csodálom, hogy magányosabbak.

Olvastam, hogy 30 évvel ezelőtt egy átlagos (amerikai) férfinak még kb. hat közeli barátja volt, ma már csak három! Illetve a férfiak 15 százaléka vallja, hogy egyetlen közeli barátja sincs, ötször annyian, mint 1990-ben. Nem a nők problémát kicsinyítem, csak azt mondom, hogy az utóbbi három évtizedben a magány jobban érinti a férfiakat, mint a nőket. És ez tényleg egy olyan súlyos jelenség, amivel foglalkozni kell, mert nekünk is vannak férjeink, fivéreink és fiúgyerekeink és őket is utol fogja érni.

Akkor ha jól értem, ha egy férfi magányos, akkor ő szegény agglegény, akit sajnálni kell, de ha egy nő magányos, akkor ő ciki örök-szingli macskás vénlány...?

A nők magányával soha senki nem foglalkozott, ez a „tragikus jelenség” is csak akkor vált azzá, amikor a férfiakat kezdte érinteni. Még a konzervatív sztárpszichológus, Jordan Peterson is sírva beszélt a férfi magány tragédiájáról. Sírva! A nők magánya mikor érdekelt bárkit is, mikor láttunk a tévében értünk könnyezni celeb-szakembereket?

Több podcastben hallottam, hogy a – természetesen férfi – megmondóemberek kifejezetten a nőket hibáztatják a jelenség miatt. Az is több orgánumból elhangzott, hogy a nők tegyenek ez ellen valamit. Le mertem volna fogadni, hogy ezért is mi leszünk a felelősek! Üzenném a férfiaknak, hogy a magányosságukat maguknak köszönhetik és nem nekünk kell megoldanunk. Amíg ilyen nőgyűlölő alakokat bálványoznak, mint Andrew Tate – aki toxikus maszkulinitást „árul” nekik -, addig ne is csodálkozzanak, hogy egyedül maradnak.

Én nem tudom ezért hibáztatni a férfiakat, mert már kiskoruktól kezdve arra kondicionáljuk őket, hogy legyenek erősek, kemények, tehát fojtsák el az érzelmeiket. Nem mernek sírni, mert kinevetjük őket, ezért nem osztanak meg senkivel semmit, ami bántja őket. Ez az oka annak is, hogy annyi férfi lesz öngyilkos. Egy nőnek vannak barátnői, akikkel kibeszélheti a gondjait, a férfiaknak nincs ilyen támogató környezete.

A nők a férfiakat a végtelenségig kiszolgálják. Visszük a háztartást, neveljük a gyerekeket, az anyós szülinapjától kezdve az orvosi időpontokig mindent mi intézünk neki és most még az is a mi feladatunk legyen, hogy ne legyenek magányosak? Szervezzünk nekik bandázást más magányos férfiakkal vagy szóljunk a szingli barátnőnknek, hogy szórakoztassák őket akkor is, ha nem tetszenek nekik?

Talán kevesebbet kellene videójátékozni, pornót nézni és a számítógép előtt punnyadni és akkor nem lennének magányosak a fiatalemberek.

Fotók: istockphoto.com