Felnőttként is jobban teljesítenek
A kutatók a vizsgálatot felnőttek között is elvégezték: 15 profi zenészt hasonlítottak össze 15 olyan felnőttel, akik nem játszanak hangszeren.
A kutatók arra is figyeltek, hogy az összehasonlított gyerekek nagyjából azonos családi háttérrel rendelkezzenek, azaz a szülőknek hasonló beosztása és bevétele legyen, ezzel kizárva azt, hogy a zenei képzésben részesült gyerekek azért teljesítsenek jobban, mert a szüleik esetleg más képzéseket is megengedhetnek maguknak.
A csoportok IQ alapján is megegyeztek, a vizsgálatok során pedig a gyerekek agyát MRI-vel is megfigyelték. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 1. a numerológia szerint: öröm és beszélgetés
„A nőnek ez a luxus nem adatik meg” – ezért utálja a feleség, amikor a férje a kanapén tesped
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A kognitív tesztek során a zenei képzésben részesült gyerekek, illetve a zenész felnőttek nem csak jobban teljesítettek, de az MRI felvételek azt is megmutatták, hogy az agyuknak egy speciális területét használták a problémák megoldásához.
A kutatók abban reménykednek, hogy további vizsgálatokkal nem csak ahhoz járulhatnak hozzá, hogy a zenei képzés segítse a gyerekek fejlődését, hanem hogy például bizonyos viselkedési vagy koncentrációs zavarokat is kezelhessenek vele.
Következő cikkünk4 hidegen és melegen is fogyasztható zöldségételTombol a nyár, így rengeteg friss zöldséghez juthatsz a boltban és a piacon. Így készítsd el őket, ha biztos sikerre utazol! Hozzávalók 20 dkg csirkemell 1 krumpli 1 sárgarépa 1 szár zeller 1 kis fej vöröshagyma 2 friss salátalevél 1 evőkanál petrezselyem ételízesítő só Elkészítés A hagymát tisztítsd meg, és párold üvegesre.…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






