A tanulmány során a kutatócsoport a bostoni gyermekkórházban készült MRI-felvételeket vizsgálta. Nadine Gaab, a kutatás vezetője elmondta, úgy gondolják, a felfedezésnek nagy hatása lesz az oktatásra, hiszen a zene által fejlesztett képességek még az IQ-nál is nagyobb szerepet játszanak, amikor arról van szó, hogy egy gyerek vagy felnőtt hogyan teljesít az iskolában, illetve milyen képzettségi szintet ér el.
„Miközben egyre több iskola szakítja meg a zenei képzéseiket, és az ebből visszamaradó pénzt inkább olyan órákra fordítja, ahol tesztek megírására készítik fel a gyerekeket, a mi tanulmányunk azt igazolja, hogy a zenetanítás esetleg többet segíthet a gyerekeknek, és nagyobb eséllyel juttatja majd őket be egy főiskolára” – tette hozzá a kutató.
A zene által fejlesztett képességek segítenek a gyerekeknek, hogy felnőttként gyorsabb és megfontoltabb döntéseket hozzanak, rendszerezettebb életet éljenek, jobb döntéseket hozzanak és hosszabb távra tervezzenek. Olvass még a témában
A vegán barátnőm szerint ez az egy tévhit tartja vissza az embereket a váltástól
„Csak uralkodni akart rajtam” – Bizonyos férfiak nem szerelemre vágynak, hanem érzelmi kontrollra
Csak évek után vallotta be a vőlegényem, hogy a tájszólásom miatt majdnem nem hívott el randira
Ghosting a saját barátaimtól: hol húzódik a határ a másik támogatása és a saját ignorálásunk között?
Gaab és kutatócsoportja tizenöt 9 és 12 év közötti, zenei képzésben részesült gyereket hasonlított össze 12 olyan gyerekkel, akik nem tanultak zenét. A zenei képzésben részesült gyerekek legalább két évig, folyamatosan jártak zeneórákra, noha a legtöbbjük ennél jóval több időt töltött a zenei képességeinek fejlesztésével: átlagosan 5,9 éves korukban kezdtek, 5,2 éve játszottak, és hetente 3,7 órát fordítottak gyakorlásra.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






