Ezzel a 3 praktikával a barátságaid akkor is erősek maradnak, ha komoly kapcsolatod lesz

Ezzel a 3 praktikával a barátságaid akkor is erősek maradnak, ha komoly kapcsolatod lesz

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ezzel a 3 praktikával a barátságaid akkor is erősek maradnak, ha komoly kapcsolatod lesz

Mindenkinek van olyan barátja, aki jóformán nyom nélkül eltűnt az életéből, amint komoly kapcsolata lett. Nos, tény és való, hogy akadnak olyanok, akik hajlamosabbak erre az éles váltásra, míg mások sokkal inkább ragaszkodnak a barátaikhoz, és ők nem is hanyagolják a társaságot akkor sem, ha költözésre, házasságra kerül sor. De mire kell odafigyelned akkor, ha te inkább őrizni szeretnéd a barátságaidat, nem pedig mellőzni?

Próbáld megtartani a régi szokásokat!

Az idők változnak, akárcsak a körülményeitek, de emiatt még nem kell megszabadulni a jól bevált és szeretett hagyományaitoktól. Ha minden héten volt egy nap, amikor összejöttetek és közösen múlattátok az időt, akkor jó lenne, ha erről a későbbiek során sem mondanátok le teljesen. Lehet, hogy úgy alakul az életetek, hogy már nem tudtok minden héten találkozni, mert például messzebb költöztetek, de akkor is tartsátok meg ezt a szokást! A megoldás egyszerű:kicsit ritkítsatok a találkákon, legalábbis ideiglenesen!

Természetes, hogy lesznek új szokásaitok a szerelmeddel is, és normális, hogy amikor a barátnőid kapcsolatba kezdenek, vagy esetleg családot alapítanak, már nem érnek rá olyan sűrűn. De ettől még fontos, hogy egymásra is szánjatok időt, különben azt veszitek észre, hogy egyáltalán nem tartjátok a kapcsolatot. Szóval, ha szükséges, vezessetek be új hagyományokat, és törekedjetek arra, hogy még mindig az életetek szerves részét képezzék a találkozások!

Ezzel a 3 praktikával a barátságaid akkor is erősek maradnak, ha komoly kapcsolatod lesz

Ne várd, hogy majd ők hívni fognak!

A barátság mindig két emberen áll, és egyáltalán nem szerencsés, ha azt várod, hogy majd keresni fognak a barátaid. Talán észre sem veszed, hogy elhanyagoltad őket az utóbbi időben, de ezt szerencsére könnyedén leellenőrizheted, ha átpörgeted a híváslistádat vagy a levelezéseiteket. A tartalmasabb barátságokban persze nem kell számolgatni és összehasonlítgatni, mikor kerestétek egymást és ki kezdeményezett, mert bizonyára nem ez a kapcsolatotok mércéje. Veled is megeshet, hogy amikor rózsaszín köd telepszik rád, szinte feltűnés nélkül rohannak el melletted a hetek.

Még ha a közös találkát nem is tudjátok megoldani, arra bizonyára van időd, hogy írj a barátnődnek egy üzenetet, vagy éppen felhívd, amikor van egy szabad estéd. Ez is nagyon sokat számít és jól fog esni neki!

Csináljatok közös programokat!

Nem kell folyton együtt lógnotok, függetlenül attól, hogy a szerelmedről vagy a barátnőidről beszélünk, ugyanis nem ezen múlik a kapcsolatotok minősége. Azonban két legyet üthetsz egy csapásra, ha sikerül olyan programokat szervezned, amelyeken mindenki részt vehet. Ez nyilván könnyebb akkor, ha a barátnőid sem egyedülállóak, hiszen sokkal kényelmesebb lesz a szerelmednek úgy részt venni egy közös programon, hogy azon rajta kívül más pasik is vannak.

Ezen felül érdemes úgy alakítanotok a szabadidőtöket, hogy te is megismerd a kedvesed barátait, elvégre neki is biztos van egy jól bejáratott bandája, ahol szintén lesznek olyan nők, akikkel te is könnyebben szóba tudsz majd elegyedni… Sőt, akár a két csapatot is összeboronálhatjátok! Ezzel az egyszerű praktikával máris elérheted, hogy sem a szerelmed, sem a barátaid ne érezzék egyedül, főleg ne elhanyagoltnak magukat.

Kép forrása: GaudiLab/Depositphotos.com

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!