Ha nem mondod el, nem tudtok javítani a helyzeten
Amennyiben az első alkalmak egyikét élitek át közösen, azt gondolhatod, csak akkor lesz minden tökéletes, ha neked is van orgazmusod – vagy legalábbis ezt hiszi rólad a partnered.
Talán úgy véled, hogy majd később összecsiszolódtok, aminek egyébként lehet is alapja, de nem minden esetben. Sokan azt gondolják, mindenképpen illúzióromboló, ha elsőre nem sikerül eljutni a csúcsra.
Ez nem igaz! Olyan sok minden lehet új, hogy ha teljesen más „menetrendhez” szoktál, akkor előfordulhat, hogy nehezen vagy későn veszed fel a ritmust. Olvass még a témában
Amikor apuka megijed a felelősségtől: történetek, amikor az apa pár hónapos baba mellől lépett le
„Szeretném, ha tudnád, hogy a férjemmel találkozgatsz” – 3 nő, aki utólag jött rá, hogy szerető státuszba került
„Az első randiról még sírva jöttem el, idén 10 éve leszünk házasok” – Kapcsolatok, amik reménytelenül indultak, mégis sikersztorik lettek
„Azt hitte a randi azt jelenti, hogy egész estére az övé vagyok” – A férfiak úgy érzik, joguk van a testünkhöz
Abból viszont adódhat félreértés, hogy a barátod azt hiszi, minden tökéletes, és mivel te is eljutottál a csúcsra, ugyanezeket a mozdulatokat kell ismételgetnie.
Ha te a későbbiekben is színlelsz, mert nem tudsz alkalmazkodni, akkor az egész szexuális életetek ingatag alapra épül.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






