Rendkívül szorongató érzés, hogy nem tudjuk, meddig tart ez a felállás, mire számítsunk az egészégségünket illetően, és teljesen újra kell terveznünk a jövőnket… Nem is csoda, hogy ezek mellett elvesztettük a kontroll- és a biztonságérzetünket.
Rák és Skorpió: a kötelék, ami sosem szakad el teljesen
Hab a tortán, hogy még a csapból is a negatív információk, adatok folynak, és ezek feldolgozását nem segítik a kényszerkörülmények, a minimálisra csökkent szociális kapcsolatok. Nem könnyű a helyzet, szinte égető, hogy olyan praktikák után nézzünk, amik segítenek – legalább részben – csökkenteni a feszültséget. Ezek a módszerek mindenki esetében máshogy működnek. Vannak, akik eltöltenek egy laza estét a barátaikkal, mások kitombolják magukat a konditeremben, megint mások elvonulnak a hegyekbe egy wellness hétvégére, vagy a munkájukba temetkeznek. Nos, ezek a megküzdési stratégiák sokat tudnak segíteni, de jelenleg nem igazán kivitelezhetőek, legalábbis nem olyan formában, ahogy megszoktuk – még ezen is változtatnunk kellett.
És ha arra gondolunk, hogy a modern, globalizált világunkban még senki sem élt át ilyesfajta változást, nem tapasztaltuk meg, mivel jár egy világjárvány, akkor nem is csoda, ha szinte egyetlen kiútként a humorhoz fordulunk.
Keveseknek van kedvük most nevetni, és a hétköznapokban gyakran nehéz is felfedezni a vidám dolgokat – más ugyanis pozitívan hozzáállni valamihez, a jó oldalát nézni, és más szívből jövően nevetni rajta.
Egészségvédő szorongásoldó
Sokan nyúlnak most szorongásoldók után: a különböző gyógyszerek, az illegális szerek, vagy éppen az alkohol is oldja a feszültséget, ám érdemben nem segít átvészelni a helyzetet. Éppen ellenkezőleg. A humor viszont egészen más tészta, ugyanis bizonyított védelmi funkciója van a szorongásokkal szemben. Olvass még a témában
Felülmúlnád egy vetélkedőműsor zsűritagját? Teszteld a tudásodat!
Esszéírásra büntették a csoportos erőszakot elkövető egyetemistákat – szerintem ezt érdemelték volna helyette
Okosabb vagy, mint egy térképész? Teszteld a tudásodat!
A naptejfoltok eltávolítása egyszerűen: így lesz újra tiszta minden ruhád és törölköződ
Ha egy nehéz élethelyzetből viccet tudunk csinálni, képesek vagyunk nevetni rajta, az azt jelenti, hogy uraljuk, és nincsenek komoly szorongásaink vagy félelmeink vele szemben.
Az elfojtás, a felháborodás, vagy éppen a tagadás annak a jele, hogy nem alkalmazkodunk megfelelő mértékben ehhez az élethelyzetben, és megküzdés helyett inkább a probléma takargatásával vagyunk elfoglalva.
Persze, ez is csak akkor igaz, ha a felszínt piszkálgatjuk, hiszen nem egyforma az élethelyzetünk. Nyilván másként reagál egy olyan ember a koronavírusos viccekre, akinek teljesen szétesett miatta az élete, esetleg gyászol, és másként az, akinek az önkéntes változtatásokon túl lényegében semmiben nem változtak a mindennapjai. A személyes érintettség nagyban befolyásolja a hozzáállásunkat az adott élethelyzethez.
A humor által mindenesetre úgy érezhetjük, valamennyire uralni tudjuk a helyzetet, legalább részben ráhatásunk van rá, és egy kicsit abban is segít, hogy elhatárolódjunk az adott helyzettől.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






