Mindenki ismeri azt a szituációt, amikor embertársunk „elanyátlanodik” és fizikai tüneteket produkál, hogy a figyelem felé irányuljon. Ez addig a pontig akár vicces is lehet, míg jön egy hirtelen fej- vagy hátfájás, amelynek érzékeltetésére már-már drámailag eltúlzott színjátékot látunk. Azt a bizonyos „hattyú halála” címűt, a „törődj velem” tekintettel egybekötve. Ám tud olyan méreteket is ölteni, ami valós, életveszélyes testi betegséget generálhat, sőt, az érzelmi zsarolás eszközévé válhat, ami tönkreteszi a társas kapcsolatokat…
Mi az oka?
Oka, amikor valaki nem ismeri önmagát, nem tudja kifejezni azon természetes igényét, hogy szeretetre, figyelemre van szüksége, mivel fel sem ismeri ezt az igényt. Ez a fajta problémamegoldás gyerekkorból maradt vissza, amikor az anya akkor figyelt oda teljes kapacitással gyerekének testi-lelki igényére, ha az beteg volt. Felnőtt korban jobb híján ezt a módszert kapjuk elő, mint a bűvész a nyulat a kalapból, akkor, amikor lelki megterhelés alá kerülünk. Az egyén, úgy védekezik, hogy regresszióba menekül – azaz ösztönösen visszatér a gyerekkori, probléma megoldási módszerhez és tüneteket produkál anélkül, hogy tudatában lenne az oknak.
Egy idegen a repülőn felismerte a nagymamámat egy régi fotóról
