Itt a hideg, az eső, hamar sötétedik és minden olyan borongós – nem csoda, ha rád telepedett a rosszkedv és semmihez sincs kedved. De ahelyett, hogy bekuckóznál és teret engednél a téli depinek, próbáld ki ezt a néhány egyszerű szokást, hátha segítenek újra meglátni az élet napos oldalát!
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/9 Sportolj!
A New York Times cikke szerint elég napi 7 perc intenzív mozgás, és máris jobban fogod érezni magad a bőrödben! Felkelés után jógázz egy kicsit, vagy lefekvés előtt kocogj egyet a ház körül – a felszabaduló endorfinok hatására rögtön nyugodtabbnak és boldogabbnak érzed majd magad.
Edzés közben egyébként a tested úgy érzékeli, hogy stressz alatt állsz (a szívverésed felgyorsul, és a szervezeted úgy gondolja, hogy vagy préda után futsz, vagy menekülsz az ellenség elől – ez belénk van kódolva biológiailag). Ilyenkor a stresszfaktor csökkentésére az agyad egy BDNF nevű fehérjét pumpál a testedbe, amely gyakorlatilag egy „újraindító gombnak” felel meg, és rögtön lenullázza a stresszes reakcióidat. Ezért érezzük néha úgy, hogy mozgás után minden szebb és jobb, és a problémáinkat is tisztábban látjuk néhány perc intenzívebb edzés után.
2/9 Aludj többet!
Az agyad az alváshiányra stresszel reagál – nem is csoda, hiszen nem tud annyira regenerálódni, amennyire kellene. Az alvásnak ugyanis az a szerepe, hogy a napközben igénybe vett testedet pihentesse, feltöltse újra energiával, és az egész napos munka után kicsit regenerálja a kifáradt szerveidet. Ha eleget alszol, sokkal motiváltabb vagy, és könnyebben koncentrálsz, mintha a napi kötelező 7-8 órának csak a töredékét töltenéd pihenéssel.
Átlagosan egy ember élete során 24 évet végigalszik – ennyire nagyjából szüksége is van a testednek, hogy feltöltődjön. A délutáni pihengetések sajnos semmit nem érnek, sőt, gyakran csak fáradtabb és rosszkedvűbb leszel tőlük. Próbálj meg kicsit korábban lefeküdni, még akkor is, ha a szervezeted nem kívánja – hidd el, ha rendszeresen kialszod magad, sokkal nyugodtabb és boldogabb leszel.
Ugyanez vonatkozik a barátaidra is, és gyakorlatilag bárkire, akinek a társaságában boldognak, kiegyensúlyozottnak érzed magad. A közösségi média mellett annyira könnyű elfeledkezni arról, hogy az, ha ráírsz anyukádra chaten, nem ugyanaz, mintha személyesen találkoznátok, vagy akár telefonon beszélnétek.
Az írásbeli kommunikáció, főleg, ha online történik, sokkal személytelenebb, mintha tényleg hallanád a szeretteid hangját, látnád őket, eltöltenél némi minőségi időt a társaságukban.
Már az is elég, ha csak együtt tévéztek – ha tudatosan keresed az olyanok társaságát, akik szeretnek és megbecsülnek, sokkal jobb színben látod majd a világot, és még a kapcsolatodat is szorosabbra fűzheted a családdal és a barátokkal.