Wonder Woman
A Wonder Woman rekordbevétellel nyitott már az első hétvégén Amerikában, persze azért, mert az alkotók nem bíztak semmit a véletlenre: a tengerentúlon szinte divattá váló feminista hullámra szörfdeszkát biggyesztve előszedték a női szuperhőst, adtak hozzá egy női rendezőt, meg egy csipet marketinget, és kész is volt a „feminista film”, vagy legalábbis amit az amcsi filmgyár ért ez alatt.
Azt azért szögezzük le, hogy a Wonder Woman nem a feminizmus csúcsa, és nem is különösebben jobb, mint bármelyik szuperhősös eredetfilm, de annak mindenképpen örülünk, hogy egy kicsit kevésbé kell úgy tenni a DC univerzumában, mintha női karakterek (legalábbis fontosak) nem is léteznének.
Mindettől függetlenül mondjuk, hogy a Wonder Woman egy jól összepakolt, szórakoztató film, amit, ha szeretitek a műfajt, érdemes megnézni a mozikban a hétvégén. Olvass még a témában






