Ezek a látogatások vegyes érzéseket váltanak ki belőlem. Egyrészt van bennem némi nosztalgia – hiszen bármennyire is nehéz volt, mégiscsak itt születtem, itt tanultam biciklizni, itt kötöttem az első barátságokat.
Másrészt viszont sosem érzem úgy, hogy valóban hazamegyek. A ház, az utcák, a falu minden szeglete inkább idegennek tűnik, mintha egy régi film díszletei lennének, amelyben már nincs szerepem.
Az otthonomat magamnak teremtettem
Az igazi otthont ugyanis nem itt találtam meg. Az otthonom ott van, ahol biztonságban érzem magam. Ott, ahol feltétel nélküli szeretetet és elfogadást kaptam. Ott, ahol nem kell magyarázkodnom, nem kell szoronganom, nem kell féltenem a titkaimat vagy rejtegetnem, hogy ki is vagyok valójában.
Ez az otthon ma a lányommal közös kis világom. Ketten élünk benne békében, egyetértésben, a saját szabályaink szerint. Nem tökéletes, hiszen semmi sem az, de minden apró részlete a mi döntéseinkből épült fel. Ez az a tér, amelyben nem érzem magam idegennek, ahol nincs súlya a múlt árnyainak. Olvass még a témában
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: jó vagy rossz a szezonális óraátállítás?
Hogyan olvaszd ki biztonságosan a húst?
„Én tartom el, viszem haza a pénzt, ő meg csak otthon ül!” – Ezért vágynak a nők kevésbé párkapcsolatra, mint a férfiak
Legújabb telefon, márkás cuccok és nulla önbizalom. Társadalmi problémák ma
