🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/12 Mérleg
Egy szakítás után a Mérlegek kizuhannak az egyensúlyukból. Először nagyon eluralkodik rajtuk a szomorúság, csak ülnek otthon, és századszor is elmesélik a szakítás minden részletét a barátaiknak.
Aztán egyszercsak átvált bennük valami, és rögtön bulizni, szórakozni, ismerkedni akarnak, csakhogy eltereljék a figyelmüket, és végre ne magukat sajnálják.
Ez persze mindig csak átmeneti, hiszen érzelmi hullámokon mennek keresztül; hol otthon akarnak lenni, hol pedig haza sem akarnak menni.
8/12 Skorpió
Egy Skorpió férfi a szakítást arra használja fel, hogy megújuljon. Próbálja megtalálni azt a személyiséget, ami nemcsak feledteti vele a csalódást, de egyúttal célt adhat neki, és új fókuszba helyezheti az életét.
Emiatt nem ritka, hogy egy szakítás után rá sem lehet ismerni erre a személyre, és 180°-os fordulatot vesz a viselkedése.
Azonban náluk nem igazán jöhet szóba az újrakezdés: ha elhatározza magát valami mellett, akkor az úgy is lesz, ezért ha becsuk maga mögött egy ajtót, csak nagyon ritkán nyitja ki újra!
A Nyilas férfinek egyetlen célja van a szakítás után: tovább lépni, nagyon-nagyon gyorsan. Emiatt hajlamos rövid időn belül új partnert keresni, és az ő vállán vigasztalódni, még akkor is, ha nem feltétlenül heverte ki az előző párját.
Ilyenkor rögtön vesz magának egy repjegyet, és elutazik, vagy felmond a munkahelyén, és egy másik városban kezd új életet; ha szakítás, akkor ő drasztikusan lép.
Szüksége van a perspektíva váltáshoz, mert csak akkor tud kilépni egy elmúlt kapcsolatból, ha semmi sem emlékezteti őt erre az életre.