Télen sokan ösztönösen minden ajtót, ablakot bezárunk, csak maradjon bent a meleg. Logikusnak tűnik, mégis van egy apró, sokak által elhanyagolt szokás, ami nélkül az otthonunk levegője könnyen „elfárad”. Pedig napi mindössze öt perc is elég lehet ahhoz, hogy frissebb, egészségesebb környezetet teremtsünk magunk körül, extra fűtésszámla nélkül.
Mi történik, ha egész télen nem szellőztetünk?
Egy zárt lakásban a levegő gyorsabban romlik, mint gondolnánk. Alvás, főzés, zuhanyzás, takarítás – mind-mind olyan tevékenység, amely párát, szagokat és szennyező anyagokat juttathat a levegőbe. Ha ezek nem tudnak eltávozni, felhalmozódnak, és idővel kellemetlen közérzetet okozhatnak.
A következmények ismerősek lehetnek: reggeli fáradtság, tompa fejfájás, nehéz levegő, párás ablakok, sőt hosszú távon akár penészesedés is. Olvass még a témában
Életem legfájdalmasabb leckéje: szeretettel nem lehet megváltoztatni valakit
Zajszűrés felsőfokon: így védem az elmémet, ha túl sokat beszélnek körülöttem
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Ezt teszem, ha nyilvános helyen hisztiző gyereket látok – és neked is ezt kellene
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






