A minap láttam, hogy eljegyezték az egyik ismerősömet, akiről tudom, hogy már nagyon régóta vágyott esküvőre. Boldogan pózolt a gyűrűjével és szinte hallom, ahogy izgatottan meséli a terveit.
Hát igen, a tervek… Az esküvőszervezésnek egyszerre kellene reménnyel és boldogsággal telinek lennie, mégis egy komoly feladatnak, ami még jobban összekovácsolja a feleket. Olyasvalaminek, amire majd éppolyan szívesen emlékszünk vissza sok-sok év után, mint magára a nagy napra. Ez azonban egyáltalán nem könnyű a jelen körülmények között.
Én is tavaly lettem menyasszony, de számomra korábban sem volt fontos kérdés az esküvő, most pedig főleg nem érzem úgy, hogy gőzerővel szervezkednem kellene. Egyébként sem vagyok biztos abban, hogy vágyom egy nagyobb lagzira. Sőt, ennek inkább az ellenkezőjét érzem és a jóval kisebb felhajtást preferálom. Ugyanakkor tudom, hogy sokan kislánykoruk óta dédelgetik terveiket a nagy napról, amikor habos-babos ruhában végiglejtenek a vörös szőnyegen a sok száz fős vendégsereg előtt.
Akadnak itt előnyök is
A sok-sok nehézség és hátrány ellenére vannak, akiknek kedveznek a mostani körülmények. Sok olyan párról tudok, akik tavaly, éppen a pandémia kellős közepén esküdtek meg, és többen nem véletlenül választották ezt az időpontot. Most szemrehányó kérdések nélkül dönthettek úgy, hogy hűek maradnak eredeti elképzeléseikhez és édes kettesben mondják ki a boldogító igent.
Nem voltak rákényszerítve, hogy meghívják a húsz éve nem látott unokatesót, vagy visszahívják saját esküvőjükre azt a baráti párt, akikkel azóta már rég megszakadt a kapcsolat. A pandémia kétségkívül kedvez azoknak, akik nem vágynak nagy esküvőre, vagy azt szeretnék, ha kettesben, tanúkkal esküdhetnének meg.
Akik nem akarnak szervezkedni, tervezgetni, időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt áldozni kapcsolatuk hivatalossá tételére, azoknak most minden körülmény ideális.