Ha sokáig haragszol
Aki nem vitatkozik időnként a párjával, nem mond igazat. A veszekedések jelenléte elengedhetetlen, ám az, hogy ezt hogyan kezelitek, többet elárul a közös jövőtökről, mint maga a téma, amin épp összekaptatok.
Szakértők szerint azok, akik egy vita után hosszú ideig haragszanak a párjukra, sőt, akár hónapok elteltével is felemlegetik a régi sérelmeket, a saját kapcsolatuk élethosszát rövidítik meg.
Amikor egy vitát lezártok, fontos, hogy tényleg úgy tekints rá, mint egy dobozra, amit nem nyitsz ki többet.
Ha nem érzed még azt, hogy el tudod engedni a történteket, inkább addig beszélj róla, míg el nem jutsz erre a pontra. Olvass még a témában
„Mire kiszálltunk a liftből, megtudtam, hogy megcsalnak” – Furcsa találkozások, amiknek meg kellett történniük
„Rádöbbentem, hogy így sosem leszek boldog” – mikor tudtad, hogy a házasságod menthetetlen?
„Nem dolgozhat, nem bízhat senkiben és nem mehet orvoshoz” – 7 dolog, amit gyilkos férfiak parancsoltak, mielőtt megölték a feleségüket
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






