Ez persze nem jelenti azt, hogy a környezetemben ne lenne téma az alkoholfogyasztás. Sőt, az ismerőseim között rengetegen rendszeresen isznak, ráadásul sokkal többet, mint amennyi „indokolt” lenne – főleg, a legújabb ajánlások alapján.
De vajon mennyi az, ami egészségügyi szempontból még „belefér”?
Egy friss kutatás szerint jóval kevesebb, mint ahogy azt eddig hittük. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy napi egy pohár vörösbor kifejezetten jótékony hatású lehet, különösen a szív- és érrendszerre. (Ne feledjük el azt se, hogy kismamáknak is állandó volt ez az ajánlás, csak esetükben vashiányra hivatkoztak az orvosok.)
Ennek az elméletnek az egyik legismertebb példája a „francia paradoxon”, amely szerint a franciák annak ellenére élveznek alacsonyabb szívbetegség-kockázatot, hogy étrendjükben bőven akad zsíros és nehéz étel. Hogy, hogy nem, pont a borfogyasztást hozták ki, mint védelmet nyújtó szokást. Olvass még a témában
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Harmónia és sikeres együttműködések: ez vár rád a munkában októberben a csillagjegyed szerint
„Akkor vettem először komolyan a panaszkodását” – Férfiak, mi történt, amikor a feleség levette a jegygyűrűt?
Túlmegy a határon vagy szükséges szabályozás? A diákok megjelenését akarja szabályozni az iskolánk
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






