Én voltam a toxikus a kapcsolatban, és csak utólag jöttem rá

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Én voltam a toxikus a kapcsolatban, és...

Én voltam a toxikus a kapcsolatban, és csak utólag jöttem rá

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Nehéz ezt leírni. Nem azért, mert fáj, hanem mert sokáig nem tudtam szembenézni vele. Könnyebb volt azt hinni, hogy vele volt nehéz, ő volt az érzékeny, ő reagált túl mindent. Évekig ezt a verziót meséltem magamnak. Aztán egy ponton elkezdett nem stimmelni.

A pillanat, amikor megváltozott valami

Nem egy nagy felismerés volt. Inkább egy apró, kényelmetlen gondolat, amit nem igazán tudtam elhessegetni. Valaki egyszer megkérdezte tőlem, hogyan ért véget a kapcsolatom és ahogy elkezdtem mesélni, valahol a közepén megálltam a sztorinak. Mert amit éppen mondtam, nem egészen úgy hangzott, ahogy emlékezetemben élt. Elkezdtem visszafelé tekerni. Az összes vitát, az összes pillanatot, amikor azt mondtam, hogy ő a hibás. És rájöttem, hogy a legtöbb esetben én voltam az, aki elindított valamit. Aki provokált, aztán megsértődött. Aki elvárta, hogy a másik kitalálja, mit akarok, majd kiakadt, ha nem találta ki. Aki büntetett, ha nem azt kaptam, amit akartam.

Nő csukott szemmel az ég felé fordul
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom

Oldalak: 1 2 3 4

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/4
Következő»
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!