Véleménycikk: Schuszter Borka
Minden nyáron ugyanaz történik: megnyitom a közösségi médiát, és néhány perc alatt szembejön velem húsz videó arról, hogyan készítsünk otthon mini vidámparkot, szenzoros játékállomást, tematikus kalandhetet vagy éppen ötven kreatív programot arra az esetre, ha a gyerek öt percnél tovább unatkozna.
A szándék persze jó. Mindannyian szeretnénk szép emlékeket gyűjteni a gyerekeinkkel, és valószínűleg mindannyian azt érezzük, jól jönne egy kis kreatív segítség már a harmadik napon, mert kezdünk kifogyni az ötletekből. Persze, hogy szeretnénk, hogy a nyári szünet különleges legyen, hogy legyenek közös élményeink, amikre évek múlva is mosolyogva gondolunk vissza.
Ezzel nincs is semmi baj. Olvass még a témában
A problémám inkább azzal van, hogy a közösségi média néha úgy tesz, mintha a nyári szünet egy kéthónapos gyerekszórakoztató projekt lenne, amelynek fő felelőse kizárólag az anya – akinek persze más dolga sincs, mint hogy varázslatossá tegye gyermeke mindennapjait.
Mintha a gyereknek a nap minden percében programra lenne szüksége. Mintha nekünk nem lenne semmi más dolgunk ebben a két és fél hónapban.
Mintha rossz szülők lennénk, ha egy keddi délelőtt nem készül házi fagylalt, só-liszt gyurma és szivárványszínű akadálypálya egyszerre.
Én is beleestem már ebbe a csapdába
Voltak nyarak, amikor úgy éreztem, hogy folyamatosan szerveznem kell valamit. Kirándulást, kézműveskedést, közös sütést, játszóterezést, programot, és a biztonság kedvéért még egy programot.
Ezek az élmények persze fontosak, és érdemes is megvalósítani pár tervet azokban a hetekben, amikor mi is szabadságon vagyunk, de a legtöbbünk nem tölti a teljes nyarat szabadságon. Munka mellett próbál helytállni, háztartást vezetni, logisztikai menedzserként működni, és emellett még olyan emlékezetes szünidőt teremteni, mintha egy családi élménypark kreatív igazgatója lenne.
Ez egyszerűen nem reális elvárás.
És ami ennél is fontosabb: nem is feltétlenül szükséges
Mert bármit sugalljon is az internet, a gyereknek nem árt, ha néha unatkozik.
Sőt.
A fejlődéslélektan és a gyermekkori kreativitást vizsgáló kutatások régóta rámutattak már arra, hogy az unalom nem feltétlenül negatív állapot. Amikor a gyerek nem kap kész programot, nem szórakoztatja valaki, és nincs előtte folyamatos ingeráradat, kénytelen saját maga kitalálni, mit kezdjen az idejével.
Ilyenkor indul be a fantáziája.
Épít egy bunkert a nappaliban, kitalál egy játékot, rajzolni kezd, mesét talál ki, vagy egyszerűen csak nézelődik, álmodozik és hagyja kalandozni a gondolatait.
A kutatók szerint ezek a látszólag „semmittevős” időszakok fontos szerepet játszanak a kreativitás, a problémamegoldó képesség és az önállóság fejlődésében.
És személyes tapasztalatból mondom: az „unatkozoooom” típusú panaszáradatot, ha nem ugrunk rá azonnal, a gyerekek – minő meglepetés! – egészen gyorsan megunják, és el fognak kezdeni szöszölni valamivel.
Még az is lehet, hogy ezek a semmittevős délutánok, ezek a lusta napok végül kellemesebb emlékekhez vezetnek, mint az ötvenedik Pinterest-javaslat. Talán ezektől marad meg majd a mi gyerekeinkben is az az élmény, amit mi őrzünk a nyárról: az a kellemes, egymásba folyó, ragadós-nyúlós-soha véget nem érő érzés, amilyennek ezeket a szünidőket éreztük.
Szóval én azt mondom: gyűjtsetek közös emlékeket, nézzetek hulló csillagokat, strandoljatok és egyetek fagylaltot ebédre! De ne érezz bűntudatot, amiért nem töltesz ki óráról órára minden napot. Nem csak fölösleges bűntudatot ébresztesz ezzel magadban, de talán még a gyerekednek sem ezzel teszed a legjobbat.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
