Az ember top 10 legnagyobb félelme

A félelem egy olyan érzelem, amely megvéd minket a környezet fenyegetéseitől. Bizonyos tipusú félelmek minden embert jellemeznek. Tekintsd meg a félelmek top 10 listáját!

Ez egy különös kettős érzés. A csalódástól félő ember nemcsak saját magát félti a kudarctól, hanem másokat sem szeretne kiábrándítani. Mindenki átéli élete folyamán többször is, kezdve a gyerekkortól, amikor a szülők kiábrándításától tartva fél a gyerek, majd felnőttkorban, amikor nehezen tudunk megfelelni a társadalom minden elvárásának.
Nyilvánvaló, hogy a csalódástól való félelemnek megvannak az előnyei is, így tudunk ugyanis erőfeszítést tenni azért, hogy jobbak legyünk.

Bár nehéz meghatározni pontosan mit értünk szabadság elvesztése alatt, de lényegében minden olyan korlátozást, amely megfoszt szabad akaratunktól, szabadságvesztésnek hívhatunk.
Ilyen a börtön-félelem, a szobafogság, a kötelezettségek, amelyek elvégzése nélkül nem lehetünk nyugodtak. Senki nem szereti, ha fölötte hoznak döntéseket.

Ezt a félelmünket az okozza, hogy a társadalomban szeretnénk jó képet festeni önmagunkról. Mindannyian éreztek már lámpalázat, amely pontosan azért alakul ki, mert nem szeretnénk nyilvánosan elrontani valamit, félünk a negatív reakcióktól.
Félünk a kritikától, a nevetségessé válástól, hisz ki vagyunk szolgáltatva mások véleményének.

Ez egy ősi félelmünk. Mivel a fizikai fájdalom szubjektív érzés, mindenki másképp értékeli, nehéz általánosítani, hogy kinek milyen fájdalom okoz félelmet. A kellemetlen fájdalom rossz élmény, amelytől annál inkább félünk, minél közelebb érezzük kezdetét.
Ezért is jó ha bizonyos fájdalmakon váratlanul esünk át, így tudatunk nem tud felkészülni és nem tudja felépíteni a félelmet. Túlélési ösztönünknek köszönhetően is félünk a fájdalomtól, hisz az a betegséggel párosítható. 

Ez az egyik fő ok amiért szeretnénk, hogy mások elfogadjanak. Ezért próbálunk mindig „helyesen” viselkedni és összhangba kerülni a kulturális normákkal, hogy mások elfogadjanak és ne tudjanak visszautasítani.
Érdemes azonban elgondolkodni, hogy miért kell csak azért bizonyos képpen viselkednünk, mert a társadalom azt mondja? Ki szabja meg mi a „helyes”? 

Jól ismert igazság, hogy az egyetlen biztos dolog az életben a halál. Mindenkit utolér. Éppen ezért nem az elsődleges félelmünk a halál. A halálfélelem főként azért alakult ki, mert félünk az ismeretlentől, nem tudjuk mi fog következni utána, ha egyáltalán van még világ ez után is.
A halál az egyik legérdekesebb téma, a legtöbb kultúra és vallási hiedelem emiatt alakult ki. Az egyetlen megoldás a halál félelemre, ha megtanuljuk elfogadni, tiszteletben tartani és végül elfogadni ezt.

Minden cselekedetünk és döntésünk felett uralkodik. Minden feladatban ott rejlik több ezer hibalehetőség, és nehéz bármit is tökéletesen megvalósítani. A kudarc szubjektív érzés, mindenkinek más helyzet számít kudarcnak. Kudarc, ha csődöt mond vállalkozásunk, kudarc, ha gyermekünk nevelése félresiklott. A kudarc azonban nem annyira rossz, mint első benyomásra tűnik.
Általa vagyunk képesek felismerni hibáinkat és tudunk tanulságot levonni. A kudarcban valójában az a legrosszabb érzés, hogy erőfeszítéseink hiába valóak voltak, semmi sem úgy alakult, ahogy elterveztük. Szőrnyű érzés, amely miatt méltán hihetjük, hogy nem vagyunk elég jók.

A szegénység olyan helyzet, amelyben nem tudunk eleget tenni emberi szükségleteinknek. A nyomorúsághoz vezető szegénységet mindenki szeretné messziről elkerülni. Senki sem szeretné saját bőrén érezni a kétségbeejtő nyomort.
Senki sem akarja üresnek érezni pénztárcáját, éhes gyomorral lefeküdni, vagy végignézni, ahogy családjával kilakoltatják őket, mert képtelenek fizetni a számlákat. Aki azt mondja, hogy a pénz semmit sem helyettesít, azt jelenti soha nem volt még igazán szegény. Sajnos a pénz igenis a társadalom hajtóereje, ez vezérel mindent és mindenkit. 

Szőrnyű érzés egyedül lenni, üresnek érezni magunkat. Az egyedülléttől való félelmünk valójában ősi ösztön: félünk a magánytól, mert csapatban nagyobb esélyünk van a túlélésre. Ugyanakkor szeretnénk, hogy tetteinket valaki észre vegye és értékelje.
Ehhez kapcsolódik egy régi filozófiai idézet is: „Ha egy magányos fa az erdőben kidől, és senki nincs körülötte, hogy hallja, akkor olyan mintha csendben dőlt volna ki.” Ha nincs senki mellettünk, akkor senkinek sem számítunk, akár „ki is dőlhetünk” anélkül, hogy valaki meghallaná.

Könnyen magyarázható érzés: az elme megálljt parancsol, mert nem tudod mi vár ott rád. Ha nem tudjuk ellenőrizni a helyzetet és irányítani életünket, akkor félünk mindattól, ami ránk vár. Az ijeszt meg a leginkább, hogy nincs kontrollunk afelett, ami történni fog.
Ez a félelem ősidők óta velünk van, hozzátartozik a túlélés utáni küzdelemhez: félünk a sötétben, félünk az ismeretlen helyektől, ismeretlen állatoktól és népektől. Ugyanakkor az ismeretlentől való félelem hozzásegít, hogy megértsük a körülöttünk levő világot, hogy megértsünk új dolgokat és fejlődni tudjunk.