Visszagondolva a gyerekkoromra, a húsvét egy különleges rituálé volt: az ételszentelés emelkedettsége és misztikuma keveredett benne a vidám tojásgurítás felszabadultságával.
Emlékszem, ahogy kislányként a keresztmamám hozta fel a nagymamámhoz a templomban megszentelt finomságokat – az az illat, az a reggeli valahogy minden másnál ünnepibbnek tűnt. Akkoriban a locsolkodás nem teher volt, hanem a népszerűség egyetlen hiteles mércéje: az általános iskolában „menő csajnak” számítottunk, ha hétfőn a lehető legtöbb fiú koptatta nálunk a küszöböt.
Később, a kamaszkor hajnalán már csak azokat vártuk remegő gyomorral, akik tetszettek nekünk, és titokban annak örültünk a legjobban, ha a locsolóvers után maradt idő egy-egy lopott, suta beszélgetésre is. Ott és akkor a hagyomány még élő szövet volt, ami összekötött minket a közösséggel, még ha néha fel is tűntek az idősebb férfirokonok, akiknél gyanúsan összemosódott a szokásőrzés és a „zsebpénz” kiegészítésének reménye. Olvass még a témában
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
Csak évek után vallotta be a vőlegényem, hogy a tájszólásom miatt majdnem nem hívott el randira
„Nem főznek, nem akarnak gyereket, nem jó nekik semmi” – A mai férfiak miért utálják a nőket?
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
A hagyományok bátor felülvizsgálata
Még középiskolás koromból dereng egy irodalom fakultációs óra, ahol pont arról kellett fogalmazást írnunk: vajon szerencsés-e foggal-körömmel ragaszkodni a hagyományokhoz, vagy érdemesebb néha felülvizsgálni őket?
Emlékszem, volt egy osztálytársam, aki szinte forradalmi újítóként érvelt a változás mellett, én viszont akkor még a biztonságot adó állandóságot választottam. Azóta eltelt csaknem 20 év, és a nézőpontom alaposan felülíródott.
Rájöttem, hogy a vallástól való eltávolodás és a generációs szemléletváltás miatt a húsvét egy ponton elvesztette a méltóságát. Sokszor nem maradt belőle más, mint a részeg locsolók elől való bujkálás, a behúzott függönyök és a végtelen vendéglátás kényszere.
Volt időszak, amikor már annyira kínosnak éreztem ezt az egészet, hogy a családommal elengedtük a szokásokat és inkább az utazást választottuk a „házi őrizet” helyett.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
