Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Életed során sosem éled át kétszer...

Életed során sosem éled át kétszer ugyanúgy a szerelmet – és ez így van jól!

A szerelem mindig változik

Persze, leszel te még szerelmes, lehet, hogy nem is egyszer! Találkozol valakivel, akit annyira mélyen és őszintén fogsz szeretni, ahogy azt eleinte nem is gondoltad volna, de mégsem lesz olyan, mint az, amit először megtapasztaltál. Hiszen az a szeretet, amit egykor megosztottál valakivel, teljesen egyedi, és csak az a két ember ismeri igazán, akik akkor és ott átélték.

Melyik kínai állatjegy vagy? Ezt árulja el a személyiségedről

Te és az exed. Már nem az a személy vagy, aki a múltban annyira szerette azt a srácot, hiszen most, a jelenben már egészen más ember vagy. Még akkor is, ha évek múltán összetalálkoznátok az utcán, és ismét egymás karjaiban kötnétek ki, ez a szerelem nem lenne pont olyan, mint volt.

Ahogy az ember változik, úgy változik az is, ahogy képes szeretni; ez nem jelenti azt, hogy rosszabbra fordulna bármi. Sőt, van hogy csak jobb lesz, mint életed első szerelmével, és ez így van jól.

Ez az egyetlen dolog, amit tudnod kell. Hogy sosem szabad kétségbeesni, ha nem érzed ugyanazt az új pasi iránt, mint az első szerelmednél. Hiszen sosem fogsz többé ugyanúgy gondolkodni és cselekedni. Minden szerelem más, és el kell fogadnod, hogy kétszer ugyanazt sosem fogod megtapasztalni. Az élet épp ettől olyan izgalmas!

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinél gyakoribbak a nárcisztikus vonások
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.