„Elegem lett, hogy reggel egy órával korábban kelek, csakhogy a család tudjon reggelizni.” Nők történetei, akik a kezükbe vették a sorsukat

Címlap / Életmód / Lélek / „Elegem lett, hogy reggel egy órával...

„Elegem lett, hogy reggel egy órával korábban kelek, csakhogy a család tudjon reggelizni.” Nők történetei, akik a kezükbe vették a sorsukat

🎥 Csendes bélgyulladás: 7 testi jel, amit érdemes komolyan venni

A túlteljesítő

Rájöttem, hogy senki nem várja el tőlem, hogy túlfunkcionáló tökéletes anya legyek, csak én, magamtól. Azóta hetente egyszer pizzát rendelünk vacsira, egyszer meg a férjem vesz hazafelé kínait. Ennek köszönhetően el tudok járni heti két edzésre, amitől sokkal boldogabb vagyok.

Anya fáradtan, fejjel beleborulva a szennyeskosárba

Az örökség

Az első házasságom alatt döbbentem rá, hogy bármennyire is fogadkoztam hogy nem leszek olyan, mint anyám, én is ugyanakkora „háztartási mártír” lettem, mint ő. Gyorsan elváltam és a második házasságomba már úgy mentem bele, hogy több eszem volt és nem kapattam el a férjem a kapcsolatunk elején. Itt az az alapfelállás, hogy felváltva főzünk, egyik nap ő, a másik nap én. Mindenki mossa a saját szennyesét. (Bizony!) A takarítást pedig a kedves szomszédnéni csinálja, akit felesben fizetünk és ez tökéletesen működik: mi elmegyünk valahova kettesben minden szombaton és mire hazajövünk, ragyog a lakás. Így sosincs veszekedés, hogy ki főzzön, ki mosson, ki takarítson.

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

🎒KisokosIskolai szünetekőszi, téli, tavaszi szünet
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Anyácsai-tó: csend és nádas fél órára Budapesttől
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.