Gyerekként teljesen a szüleinkre vagyunk utalva, ők szolgáltatják számunkra a mintát az élet szinte minden területén – ezért, ha olyan környezetben növünk fel, amely érzelmi fejlődésünket nem hogy nem segíti, de egyenesen lehetetlenné teszi, az felnőttkorunkban számtalan problémát eredményezhet.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/12 Hogy ő az oka annak, ahogyan az anyja bánik vele
Nem csak azért gondolja, mert ezt mondták neki – talán a képességei hiánya miatt, esetleg azért, mert nehéz vele, mert túl sok gondot okoz, mert nem elég ügyes vagy okos – hanem azért is, mert mint minden gyerek, ő is hisz az „anya mítoszban”, vagyis abban, hogy minden anya szereti a gyermekét. Nyilván az övé is, és ha mégis rosszul bánik vele, ki más lehetne a hibás ezért, ha nem ő?
Ráadásul önmagunk hibáztatása kevésbé is ijesztő, mint szembenézni azzal, hogy valaki, akinek ez lenne a legfontosabb kötelessége, egyszerűen nem szeret bennünket. Az ebben a tudatban felnevelkedett lányok aztán felnőtt nőként is sokszor csak keresik önmagukat, újra és újra megpróbálva megalkotni azt a nőt, aki megérdemli az anyjuk elismerését, de persze teljesen reménytelen küzdelmet folytatnak.
2/12 Hogy helyre tud hozni kapcsolatokat
Nem azzal van a baj, ha valaki hajlandó dolgozni egy kapcsolaton, hanem azzal, ha nem veszi észre, hogy valami javíthatatlan, esetleg ha javítható is, azt ő egymaga nem tudja helyrehozni. Mivel egész életükben magukat érzik hibásnak, hajlamosak lehetnek nyilvánvalóan nem működő vagy számukra rossz kapcsolatokban is bennemaradni, abban a reményben, hogy ha csak ezt vagy azt megváltoztatják magukon vagy magukkal kapcsolatban, akkor minden egyenesbe jön. Emiatt ragadhatnak benne kizsákmányoló barátságokban, rossz munkahelyeken vagy akár mérgező párkapcsolatokban is.
Bár ez szöges ellentétben áll azzal, hogy állandóan változni próbálnak, a szeretet nélkül felnevelt lányok mégis hajlamosak lehetnek azt gondolni, hogy alapvető tulajdonságaik – amelyek ráadásul szerintük többnyire valamiféle hibák – szerves részei az énjüknek, és megváltoztathatatlanok.
Márpedig a pszichológusok szerint az, aki hisz benne, hogy képes megváltozni, nem csak optimistább, hanem jobban kezeli a stresszt és általánosan boldogabb is, mint azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy nem tudnak érdemben változtatni azon, amilyenek.