Amit a szeretet nélkül nevelt kislányok rosszul tanulnak meg az életről

Nem csak azért gondolja, mert ezt mondták neki – talán a képességei hiánya miatt, esetleg azért, mert nehéz vele, mert túl sok gondot okoz, mert nem elég ügyes vagy okos – hanem azért is, mert mint minden gyerek, ő is hisz az „anya mítoszban”, vagyis abban, hogy minden anya szereti a gyermekét. Nyilván az övé is, és ha mégis rosszul bánik vele, ki más lehetne a hibás ezért, ha nem ő?

Ráadásul önmagunk hibáztatása kevésbé is ijesztő, mint szembenézni azzal, hogy valaki, akinek ez lenne a legfontosabb kötelessége, egyszerűen nem szeret bennünket. Az ebben a tudatban felnevelkedett lányok aztán felnőtt nőként is sokszor csak keresik önmagukat, újra és újra megpróbálva megalkotni azt a nőt, aki megérdemli az anyjuk elismerését, de persze teljesen reménytelen küzdelmet folytatnak.

Bár ez szöges ellentétben áll azzal, hogy állandóan változni próbálnak, a szeretet nélkül felnevelt lányok mégis hajlamosak lehetnek azt gondolni, hogy alapvető tulajdonságaik – amelyek ráadásul szerintük többnyire valamiféle hibák – szerves részei az énjüknek, és megváltoztathatatlanok.

Márpedig a pszichológusok szerint az, aki hisz benne, hogy képes megváltozni, nem csak optimistább, hanem jobban kezeli a stresszt és általánosan boldogabb is, mint azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy nem tudnak érdemben változtatni azon, amilyenek.