„Nem vagyunk antiszociálisak.”
Az „antiszoc” szó jelentése éppúgy megkopott a túlzott köznyelvi használat miatt, mint a „depi”-é.
Az introvertáltak egyáltalán nem embergyűlölők, s a társasággal sincs bajuk, ahogy azt már az imént is írtuk. Inkább az jellemző rájuk, hogy szeretik megválogatni, kivel teremtenek és tartanak fenn kapcsolatot.
Ha te másfajta beállítottságú vagy, meglepő lehet számodra, hogy a befelé forduló emberek hiába utasítják vissza tízszer a meghívásodat, attól még várják a tizenegyedik próbálkozásodat – hátha akkor olyan lesz a többi vendég, akivel jól elvannak. Olvass még a témában
„És ebben mindenki egyetért velem” – ártatlannak tűnő, de valójában toxikus mondatok
Mit vigyél a temetőbe? 7 virág, amely más-más érzelmet fejez ki
Nem szereted a Halloweent? Rendben. De miért kell másnak is utálnia?
Nem gondoltam, hogy a szomszédom miatt kell majd „azt a beszélgetést” előbb lefolytatnom a gyerekemmel
Azért sem tanácsos egyébként antiszociálisnak bélyegezni az introvertáltakat, mert akkor tudattalanul is úgy viszonyulsz hozzájuk, hogy kivívod az ellenszenvüket a viselkedéseddel.
És ebből mit érzékelsz? Hogy a gyakorlat igazolja az elméletedet.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






