Sok mindent kívánhatsz az egykori szerelmednek, és sejtjük, hogy a hirtelen eszedbe jutó alternatívák közül nem mindegyik szalonképes. Helyezzük azonban új megvilágításba a kívánságlistát – persze, csak miután túljutottunk a kapcsolatot lezáró gyászfázis legelső szakaszán. A következő gondolatok neked is segítenek, hogy mielőbb begyógyuljanak a sebek!
5/5 „Rengeteg nevetést és emléket kívánok neked!”
„Úgy tudtunk együtt röhögni, hogy szinte már sírtunk. Olyan emlékekre tettünk szert, amelyeket szántszándékkal sem felejthetnénk el.
Ha egyetlen dolgot kívánhatnék neked ebben az életben, akkor jó sok tiszta, felhőtlen örömöt ígérő pillanat lenne. Remélem, akadnak olyan esték, amikor túl sokat iszol, és úgy táncolsz a barátaiddal, mint egy idióta.
Remélem, megnézel egy rakás hülye filmet, amin hasfájósra kacaghatod magadat. Remélem, jó sok fagyit és pizzát eszel, mert biztos vagyok benne, hogy ez néha a lelket is gyógyítja.
Remélem, elutazol olyan helyekre, amelyektől elakad a lélegzeted. Remélem, jutnak neked olyan percek, amikor rácsodálkozol erre a fantasztikus világra, melyben igazán megéri végigjárni az utunkat” – zárja Lexi a jókívánságokat.
Mi pedig azt reméljük, hogy ezek közül legalább egyet tiszta szívből tudsz kívánni a volt párodnak!
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!