Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Csodát tehet az érintés! A tudomány is...

Csodát tehet az érintés! A tudomány is bizonyítja

Hétköznapi megfigyelések – 2. rész

4. A páciensét megérintő orvos érintésével képes a páciens állapotán javítani, akkor is, ha még meg sem vizsgálta. Az orvos tanácsait is pontosabban betartja, aki érintést kap tőle. Már az is elég, ha kézfogással üdvözli a pácienst, amikor az belép a rendelőbe.
5. A bőr és az idegrendszer szoros kapcsolatban áll. Ez azzal magyarázható, hogy a terhesség kezdeti időszakában mindkettő azonos sejtállományból fejlődik ki. Ha valaki megérint bennünket, egész testünkre és lelkünkre kiható pozitív változások indulnak el bennünk. A gyerekek fejlődésében különösen fontos, hogy sok simogatásban, összebújásban és ölelésben legyen részük, mert ezáltal pszichés és mentális értelemben életre szóló védelemre tehetnek szert.

5 csillagjegy, akit hidegen hagy a korkülönbség
Következő cikkünk7 egyedi ajándékötlet kütyübarátoknakTöbb tech-guru is akad a szeretteid között, de fogalmad sincs, mivel lephetnéd meg őket karácsonyra? Csokorba szedtünk 7 olyan ajándéktippet, aminek garantáltan örülni fognak. Sőt, azt is eláruljuk, melyiket hol szerezheted be – legtöbbjük még simán megérkezhet az ünnepekre! A LogMeIn Ignition nevű applikáció lehetővé teszi…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.