A jómúltkor, mikor tetemesebb mennyiségű esett áprilisban, mindent elleptek a csigák – házzal vagy meztelenül. A helyzeten az sem segített, hogy a hétvégi sétánk alatt a lányom és a fiam úgy döntöttek, megmentik az úttesten áthaladni kívánó, autók kerekétől és a biztos haláltól fenyegetett egyedeket. Ám ahelyett, hogy a fűre és az út mellé tették volna őket, néhányat hazahoztak a kertbe, hogy amolyan „csigaotthon” félét csináljanak nekik, és gondoskodjanak róluk.
Bevallom, rettentő cukik voltak. Aztán pár nap múlva azt vettem észre, hogy a csigák már a gyönyörű – nemrég ültetett évelő virágaimon csimpaszkodnak, és a kertben ide-oda mászkálnak. Mivel tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, némi gyermeki hisztit és sírást elhárítva, kitetettem őket a lányommal és a fiammal az utcára. Inkább ott szórakoztassák és rágcsálják a növényeket, ne az én kiskertemben. A csigahelyzet orvoslásaképp azért igyekeztem utánanézni, ha esetleg a jövőben nagyobb „rohamra” kellene számítanom, mivel „kedveskedhetek” nekik, amitől úgy döntenek, inkább más kertet választanak.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
