A császármetszés a terhességet lezáró műtétek egyike, mely során az újszülött nem a szülőcsatornán keresztül jön végig, hogy meglássa a napvilágot, hanem az orvosok hasi nagyműtét keretein belül emelik ki a picit az édesanya hasából. A mára már szinte teljesen biztonságos műtéti beavatkozás hosszú utat járt be, mire mai formájában kiforrt, hiszen a beavatkozás kezdetekor a „kísérlet” egyet jelentett a biztos halállal.
A császármetszés egyike azoknak a történelmi eseményeknek, melyeket nagy homály övez. Pontos adatokat és részleteket nem igen lehet tudni kialakulásáról és elterjedéséről, mondhatni, tudósok is csak tippelgetnek az első sikeres császármetszés időpontját illetően. Egyesek szerint például Julius Caesar is ily módon látta meg a napvilágot. Ez a tény viszont igencsak kétségbevonható, hiszen Caesar édesanyja a szülést követő 40 évig még vígan eléldegélt. Az akkori technikákat, illetve higiéniai viszonyokat figyelembe véve azonban kicsi az esély rá, hogy az asszony egy sikeres hasi nagyműtétet követően ilyen sokáig élt.
Az első császármetszés 1500 körülre tehető
Források szerint az első császármetszés az 1500-as években történt meg, nem túl bizalomgerjesztő keretek között. Történt ugyanis, hogy Jakob Nufer svájci miskároló feleségénél megindult a szülés, ám nem tudták sehogy sem kiszedni a babát az asszonyból. A férfi miskároló késével bemetszést ejtett felesége hasán, kivette a babát, majd legjobb tudása szerint visszavarrta a sebet. A nő és a baba is állítólag túlélte a „műtétet”, sőt, az asszony még további gyermekeknek adott később életet.
Az első sikeres beavatkozás bizonyítottan 1610. április 22-én történt meg Wittenbergben. A szülést Jeremias Trautmann vezette le, aki az édesanya méhsebét selyemmel öltötte össze. A nő egyébként túlélte a császármetszést, de 25 nappal később vérmérgezésben meghalt. Nem csoda, hiszen az akkori higiéniai viszonyok egyáltalán nem tették lehetővé a sikeres életben maradást a császármetszés szempontjából, és ekkor még a megfelelő eszközök sem voltak fellelhetők a világban.
A biztonságosabb 19. század
1610 és a 19. század között sok idő telt el, és voltak próbálkozások a babák hasi úton való kiemelésére, de ezek általában vagy édesanya, vagy a pici garantált halálával jártak széles e világban. Javulást és áttörést a 19. század hozott. Ekkor már kicsit jobb volt a vérmérgezések arányának csökkenése, illetve olyan varratokat használtak, melyek az elődjeiknél jóval biztonságosabbnak és kezelhetőbbnek voltak mondhatók. Ezen kívül javultak a műtéti technikák, képbe jött az altatás, bár az eredmények még így sem érték el a halálozás 50%-os arányát.
Az első császármetszés Magyarországon
Hazánkban az első sikeres beavatkozást Pongrácz Mihály, Nógrád-megyei orvos végezte el 1839-ben, műtétjét pedig további sikeres próbálkozások követték. Például itt volt a Tauffer Vilmos által elvégzett beavatkozás, melyet mind a baba, mind az édesanya sikeresen túlélt, 1880-ban.
Kapcsolódó cikkek
A 20. századra ez a beavatkozási forma egyre sikeresebb és biztonságosabb lett, melynek köszönhetően futótűzként terjedt a nagyvilágban. Ekkor már nem csupán életmentő műtétként alkalmazták a császármetszést, hanem megelőzésképpen is. A varrótechnikák és varróanyagok fejlődésének köszönhetően, illetve az altatás és az érzéstelenítés profi szintjére való emelésével napjainkra a császármetszés egy rendkívül biztonságos technikának számít már.
2024-re a kisbabák kb. 30%-a jön világra császármetszéssel, mely módszernek a kiválasztása részben már az édesanya döntése, részben pedig egészségügyi szempontból indokolt. Az mindenesetre biztos, hogy akár császármetszéssel, akár hüvelyi úton, természetesen hozzuk világra gyermekünket, minden esetben az ő egészségét (illetve a sajátunkét is természetesen) és épségét kell szem előtt tartani. Ma már mindenkinek az az érdeke, hogy a világon egészséges kisgyermekek és boldog édesanyák szaladgáljanak.
Nyitókép: AleksandarNakic/istockphoto.com