Nem válaszokat, hanem eddig ismeretlen nyelvet találtam
Ahogy haladtam előre, egyre több „aha” élményem volt. Látszott, hogy többen közülünk az egyik (vagy mindkét) szülő képletére rezonáló társat választottunk, mások a saját életútjukkal tökéletesen megegyező partnerrel kötöttek házasságot – ezt nemcsak a saját, hanem a párom rokonságában is több helyen meg tudtam figyelni. Szinte szó szerint megelevenedett előttem az átadott, generációs lenyomat. Ezek a minták térképként rajzolódtak ki és megmutatták, hol érdemes óvatosabbnak, tudatosabbnak, esetleg jóval megértőbbnek és elfogadóbbnak lennem.
Hogy mit kezdek ezzel az új látásmóddal? Egyelőre nem tudom, de nagyon érdekes, mert minél többet számolok, annál inkább úgy érzem, hogy egy eddig láthatatlan világba tekinthetek bele. Egy kicsit olyan lett számomra a numerológia, mint az aranymetszés: csodálatosan megfoghatatlan dolog, ami mindenhol jelen van, de csak részben ismerhetjük meg igazán.
Egy új értelmezési keretet kaptam ahhoz, hogy jobban megértsem önmagamat, a családomat, a kapcsolódásaimat – és azt is, miért működünk úgy, ahogy.
Továbbra sem gondolom azt, hogy a sorsunk kőbe van vésve a születési dátumunk vagy akár a nevünk által, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy a hozott mintákkal, örökségekkel mindannyian dolgozunk. Márpedig minél tudatosabban látunk rájuk, annál kevésbé sodródunk bennük vakon, kapaszkodók és megértés nélkül. Olvass még a témában
Következő cikkünkEzt árulja el rólad az arcod — Tudományos háttér az arc és a személyiségérzékelés mögöttA mindennapi interakcióink során gyakran találkozunk azzal a kérdéssel: vajon mit gondolnak rólam az emberek az arcom alapján? De vajon mennyire hiteles az összkép, amit első látásra mutatunk? Sok éve kutatják már a tudósok azt, hogy az emberi arc hogyan tükrözi az egyén belső tulajdonságait. Egy 2014-es tanulmány, amely a…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






