A CNN szerint az Egyesült Államokban a szülők körében különösen nagy a bizonytalanság. A vakcinázatlan gyermekek szüleinek körében 4-ből 3-an úgy gondolják, hogy a gyermeket ellátó egészségügyi rendszer dolgozóinak ajánlása komoly tényező lesz majd akkor, amikor meghozzák a végleges döntést a kérdésben.
Egy új jelentés szerint azonban a 3–11 éves gyermekek szüleinek 70%-a és a 12–18 éves gyermekek szüleinek 50%-a nem beszélt még a Covid-19 elleni védőoltásról a gyermekorvosával.
Sok a kétség a szülőkben
Annak érdekében, hogy minél több gyermeket olthassanak be, a gyermekorvosoknak aktívabban kell lenniük a Covid-19 elleni védőoltásokról a szülőkkel folytatott párbeszéd kezdeményezésében. Foglalkozniuk kell a szülők jogos aggályaival– mondta Sarah Clark, a C.S. Mott Gyermekkórház főigazgatója a CNN-nek. Olvass még a témában
Van egy barátnőm, akinek nem kedvelem a párját – és ebből nem csinálok titkot
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
Nem az AI-jal van bajom, hanem azzal, hogy eltűnik a kreativitás
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel

„Nagyon sok információ érkezik a Covid vakcináról, és ráadásul ezek gyorsan érkeznek, sok különböző forrásból származnak, és ez néha feldolgozhatatlannak tűnhet” – mondta Clark.
„Érthető, hogy az emberek miért érezhetnek aggodalmat, és hogy összezavarodtak és bizonytalanok abban a kérdésben, hogy mi is lenne a legjobb döntés.”
Clark szerint a kommunikációt az is nehezíti, hogy a járvány alatt a hagyományos ellátás akadozott. A páciensek és orvosaik vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon indokolt esetben léptek kapcsolatba egymással. Többnyire akkor is csak telefonon vagy e-mailen keresztül érintkeztek, így megszűnhetett a már kialakult kapcsolat.
„Teljesen érthető, hogy a szülőknek kérdései merülhetnek fel a COVID-19 elleni oltással kapcsolatban. Ebben a közösségi médiában előforduló téves információknak is szerepük van” – ezt már Dr. Lee Savio Beers, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia elnöke mondta a CNN-nek.
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






