4 csókfajta, amitől minden pasi rögtön elveszti az eszét
A csók felvezetője a szexnek, és néha ez is elég, hogy egy férfit teljesen megvadítson. Ezek azonnal kinyitják…
2023.05.10.A csók felvezetője a szexnek, és néha ez is elég, hogy egy férfit teljesen megvadítson. Ezek azonnal kinyitják…
Érzelmi kifejezőtárunk egyik fontos eszköze a csók, amelyről, azt gondolnánk, mindent tudunk már. Az alábbi néhány érdekes tény…
Egy új tanulmány 37 országban vizsgálta meg, hogyan is érnek egymáshoz a szerelmesek.
Az első csóknak mágikus ereje van. Lehet érzéki, mindent elsöprő, beleborzongós és természetesen ezeknek az ellentéte is, borzalmas.…
Csókolózni jó – ezt eddig mindenki tudja. Az alábbi információk talán meglepnek, de még egy okot is adhatnak,…
Míg egyes csóktípusok arra utalnak, hogy őrületes köztetek a szerelem, addig mások inkább azt jelzik előre, hogy a…
Sokszor nehéz eldönteni, hogy a kiszemelt milyen szándékkal közeledik – vajon kezdeményezni próbál, vagy csak kedves próbál lenni…
A filmcsillagok élete sem könnyű, hiszen a csókjelenetek olykor nem alakulnak olyan romantikusan, mint ahogy azt a közönség…
A „Napi egy csók az orvost távol tartja” mondatot mondássá kellene nyilvánítani, hiszen nem kevés igaság van benne.…
Egy kapcsolat kezdetén szinte percenként elcsattan egy csók, és el sem tudnánk képzelni, hogy ez az ütem valaha…