Amit mindenki megfogad, mielőtt gyereke lenne – és nem tudja betartani
Vannak dolgok, amikhez mindenki úgy érzi, hogy remekül ért, már legalábbis addig, amíg ki nem próbálja. Ilyen többek…
2022.03.05.
Vannak dolgok, amikhez mindenki úgy érzi, hogy remekül ért, már legalábbis addig, amíg ki nem próbálja. Ilyen többek…
Körülötte forog az életem, hozzá szervezem a napjaimat, persze, hogy róla beszélek a legtöbbet. És örömmel beszélek róla,…
Az egyik barátnőm mindig elég indulatos személyiség volt, rövid cérnával. Nóri olyan típus, akivel barátként ugyan néha összeszólalkozol,…
Talán minden édesanya egyetért abban, hogy az anyaszerepre ugyan fel lehet készülni, de a gyakorlatban mindig adódnak olyan…
„Oké, akkor most kellene nyugodtnak maradni” – mondtam magamnak, ahogy az egyre növekvő tócsa közepén álltam a fürdőszobában,…
A nagy „emancipáció” után, ami azt jelentette, hogy most már a nők is dolgozhatnak, miközben ugyanúgy övék a…
A társadalom elvárja, hogy egy nő számára az anyaság felhőtlen, örök boldogságforrás legyen és ha éppen nem pont…
Egyre több édesanya tapasztalja magán a kiégés tüneteit, mióta tavaly karanténba vonultak. És ezzel a problémával nincsenek egyedül!
Azoknak a szülőknek is van harcolnivalójuk, akik úgy döntöttek, „csak” egy gyermeket szeretnének felnevelni.
Az első három trimesztert mindenki jól ismeri, de hallottál már a negyedikről is?
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.