Az anyaság nehéz – és sok nőnek ellentmondásos érzései vannak a szereppel kapcsolatban. Miért akkora tabu erről beszélni?
Az érzelmek keveredése nem meglepő. Az anyaság végül is időigényes, munkaigényes érzelmi feladat – amely alapvető identitásváltást, valamint gyakran nehéz élettani változásokat jelent. Az anyáknak valószínűleg nagyon sokféle érzést éltek meg az anyává válás során, amióta csak ember él a földön.
Az anyaság árnyoldalai ma is tabunak számítanak
Mégis, néhány dolog miatt az anyai ambivalencia ma egy kicsit más, és valószínűleg nehezebb eligazodni benne. Az első ilyen ok a gyakran irreális normák azzal kapcsolatban, hogy mit jelent „jó” anyának (vagy ami azt illeti, „jó” babának vagy gyereknek) lenni. Ezt a terhet tovább fokozza a szülői tanácsadóipar által kínált információs túlterheltség és állandó összehasonlítás az internet és a közösségi média korában. A második pedig az a szégyen és megbélyegzés, amelyet sok anya érez egy olyan kultúrában, amely úgy állítja be az anyaságot, aminek kincs minden pillanata. Itt totális tabunak tekintik a tényt, hogy a szülők esetleg nem élvezik a szülőséggel járó minden egyes feladatot és kihívást.
Az utóbbi időben arról beszélni, hogy az anyaság (és az apaság) néha igenis nehéz, már valamelyest elfogadottabb lett, ám azt mondani egy nőnek, hogy bármennyire is szereti a gyermekét, az anya-szerepet nem feltétlenül élvezi, még mindig botránynak számít.
„Az anyai ambivalencia az „és” elfogadásáról szól” – mondja Sophie Brock, az ausztráliai Sydney-ben dolgozó anyasági tanulmányok szociológusa, a The Good Enough Mother podcast műsorvezetője. „Annyi paradoxonban élünk anyaként, és nehéz lehet felismerni: Valójában mindkét érzést érzem”.
Gondolj csak arra, amikor azt érzed, hogy „minden percet a gyermekemmel akarok tölteni, és nem tudok vele egy percet sem tölteni”. Vagy: „Annyira hálás vagyok, hogy létezik a gyermekem, és nem bírom elviselni, mivé vált az életem.” „A lehető legjobb anya akarok lenni, és nagyon mérges vagyok amiatt, hogy mennyire megváltozott az identitásom.” Vagy akár „nagyon szeretem a gyermekemet, és ebben a pillanatban mégis ki nem állhatom”.
Az anyai ambivalencia teljesen normális jelenség
Az ambivalencia összetéveszthető olyan állapotokkal, mint a szülés utáni depresszió vagy szorongás, vagy együtt is létezhet ilyen állapotokkal. Ha pedig nem tudjuk kifejezni, az ambivalencia növelheti a mentális egészség romlásának kockázatát. Ilyen esetekben fontos lehet szakember segítségét kérni.
„Majdnem minden anya, akivel beszélek, és aki elég biztonságban érzi magát ahhoz, hogy megossza valódi tapasztalatait, vegyes érzelmekkel rendelkezik a szerepével kapcsolatban” – mondja Kate Borsato, a kanadai British Columbia terapeutája, aki az anyák mentális egészségével foglalkozik. „És ez érthető számomra. Az életük nagyon megváltozott. Az önbizalmuk, az időtöltés módja, az, hogy mire gondolnak – minden más lett.”
Az anyaság nehéz szerep
Az anyaság mindig is nehéz volt. A mai különleges nyomás azonban még keményebbé teheti a helyzetet. Ellentétben mondjuk a 20. század első felével, ma az anyáktól elvárják, hogy „mindent” odaadjanak gyermekeiknek idejük, munkájuk, érzelmi, szellemi és anyagi erőforrásaik tekintetében. Közben pedig továbbra is kiválóan kell teljesíteniük a munkájukban és kapcsolataikban.
Tovább rontja a helyzetet, hogy a nők azért küzdenek, hogy megfeleljenek ennek az ideálnak egy olyan időszakban, amikor a szülők támogatása nagyrészt nem tartott lépést a modern élet követelményeivel. A világ leggazdagabb országai közül néhány négy hónapnál kevesebb szülési szabadságot biztosít. Az Egyesült Királyságban a kettős jövedelmű családokban az átlagos nő teljes munkaidős jövedelmének több mint 50%-a megy gyermekgondozásra.
Az anyaság nehéz szerep, és teljesen rendben van, ha nem mindig vagyunk benne boldogak, vagy ha néha szívesen kilépnénk belőle. Ez nem jelenti azt, hogy rossz anyák vagyunk, vagy hogy nem szeretnénk a gyermekünket, állítják a szakemberek. És a legrosszabb, amit tehetünk, ha ezért az érzésért még tovább büntetjük magunkat.