Közeleg a tavasz, már előbújt a hideg földből a hóvirág. Egyszerű szépségével, bájával, törékeny, fehér szirmaival jókedvű várakozást hoz a lelkünkbe, feledteti velünk a szürke, hideg telet. Tél végén az erdőkben megkopik a hóréteg, a déli lejtők átmelegszenek a gyenge napsugaraktól, és a talajt borító, ősszel lehullott, zizegő levelek között, néha még a hóban, megjelennek a hóvirágok.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
A hóvirág latin nevének jelentése felidézi bennünk a hóvirág ártatlan szépségét. A nép fehér tavaszika néven is emlegeti. A keresztény kultúrában Mária virágának és a remény szimbólumának is tartják. A legenda szerint a Paradicsomból kiűzött Ádámot és Évát vigasztalta bizakodást keltő látványával.
Föld alatti apró hagymagumója gyógyító hatású ‒ izombetegségek esetében alkalmazzák, gyógyszert is állítanak elő belőle ‒, közvetlen, nyers fogyasztásra azonban nem alkalmas.
2/4 Védett virág
Pár éve február elején az utcákon és a metróaluljárókban, délután hazafelé menet vásárolhattunk hóvirágot. A márciusi nőnapi köszöntéshez is hozzátartozott. 2005 óta azonban védett növény, mert a hatóságok attól tartottak, hogy a gyűjtésük következtében az állományuk le fog csökkenni.
Nagyon sokáig hétköznapi növény volt, és gyűjtése nem okozott problémát, amíg hagymáját ipari mennyiségben nem kezdték gyűjteni és exportálni.
Néhány kertben kedves tél végi ajándékként még mindig előfordul a hóvirág. Itt nem vonatkozik rá a védettség, szabadon leszedhető. Egyszerűen szaporítható: amikor bebarnulnak a levelei, a hagymáját át lehet ültetni tetszőleges helyre.
A fák és a bokrok alatti helyeket kedveli leginkább. Különleges ajándék a kertből származó, cserépbe ültetett hóvirág. Ezt is ki lehet ültetni a kertbe, hogy a következő szezonban már új virágokat hozzon.