Adri hátrahagyta Budapestet és egy virágzó bőrműves vállalkozást épített

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Adri hátrahagyta Budapestet és egy...

Adri hátrahagyta Budapestet és egy virágzó bőrműves vállalkozást épített

Mi adta az ötletet annak idején ahhoz, hogy bőrművességgel kezdj el foglalkozni, és miként sajátítottad el a szakmai alapokat?

Pályaválasztáskor, 18 évesen, komoly dilemmával szembesültem, mivel egyik egyetemi szak sem vonzott igazán, de az egyértelmű volt számomra, hogy valami kreatív területen szeretnék elhelyezkedni. Egy ismerősöm, aki akkoriban bőrművességet tanult a Népi Mesterségek és Művészetek Iskolájában Budapesten (mely azóta megszűnt), ajánlotta ezt a szakot.

Augusztus 12-i napfogyatkozás: mit hoz a csillagjegyednek?

Beszélgetésünk során szimpatikusnak találtam a képzést, bár akkor még nem döntöttem el véglegesen, hogy a bőrművesség lesz a választott területem. Az első évben népi játszóház és foglalkozásvezető képzésen vettem részt, amely lehetőséget adott arra, hogy bepillantást nyerjek az összes népi mesterségbe. A következő évben lehetett szakosodni és a bőrművesség mellett döntöttem mert ezt az anyagot találtam a legsokoldalúbbak.

Fotó: @audreyleathergoods

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Felejthetetlen szenvedély: 6 csillagjegy-páros, akiknél sosem hűl ki a láng
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.