Boldogságra születtünk!
Tudom, most sokan azt kérdezik, hogy mégis, hogyan lehetne boldog és kiegyensúlyozott az, aki a számláit is alig tudja kifizetni. Mégis, sokszor azt tapasztalom, hogy ezek az emberek sokkal jobban tudatában vannak a valódi boldogságnak.
Pár hete egy bolt előtt belefutottam egy kedves bácsiba, aki éppen a kedvenc sörét kortyolgatta, újságát olvasgatta és élvezte a napsütést. Nem szoktam csak úgy idegenekkel szóba elegyedni, de akkor valahogy mosoly ült az arcomra, mikor a bácsira néztem, aki visszamosolygott rám és így szólt: „Kell ennél több?” Én pedig őszintén arra gondoltam, majd ki is mondtam, hogy NEM!
Az a bácsi, ott a bolt előtt pontosan tudta, hogy mi a boldogság, pedig nem tengerparton szürcsölte a sörét, csupán egy egyszerű bolt kis udvarában. Lehet, hogy ő sokkal többet tudna tanítani az élet értelméről, mint bármelyik motivációs előadó, akik már nagyon nehezen tudnák elképzelni a boldogságot sportkocsi nélkül. Az a jó ebben, hogy te is képes vagy felfedezni a saját boldogságodat, akár teljesen egyedül is. Olvass még a témában
„Mit csinálsz itt kishölgy? – Én vagyok a rendező.” – Ciki sztorik, amikor valaki nem tudta, kihez beszél
„Rájött a kapuzárási pánik és minden spórolt pénzünket elköltötte.” – Miért válnak el olyan sokan a késő 30-as, korai 40-es éveikben?
Intenzíven reagálsz a kritikára? Biztos jelek, hogy RSD-d van
Ha most belevágsz, karácsonyra összejön! Élettervező tippek év végére

