Verbális erőszak
A fizikai erőszak már elég egyértelmű, és sokan itt húzzák meg a határt, ekkor jutnak el arra a pontra, amikor nem tűrnek tovább, és kilépnek a kapcsolatból.
Fontos azonban megérteni, hogy a verbális erőszak, a fenyegetőzés, a kiabálás, a megalázás a fizikai erőszak előszobái, és csak idő választja el a kettőt egymástól.
Egy ilyen kapcsolat semmivel sem mondható egészségesebbnek, mint az, ahogy tényleges fizikai erőszakra is sor kerül. Ne kezeld félvállról a helyzetet! Olvass még a témában
A barátnőm kéthetente szakít a pasijával. Meddig kell még tolerálnom?
„Nincs második műszak munka után” és még 19 dolog, amit szeretek a szingliségben
„Elvettem, mert ez tűnt logikusnak” – kijózanító gondolatok a nősülés mögötti motivációról
„Nem dicséred meg és úgy érzi, ő sosem lesz elég” – Ezért csal meg a pasid
Viselkedés kontroll
A viselkedés kontroll, vagyis az, amikor a másik megpróbálja megmondani, mit tehetsz, mit csinálhatsz, szintén gyakori eszköze az agresszoroknak.
Ide tartozik az is, amikor az önbizalmad letörésével – „Még ennyit sem lehet rád bízni?” „Te tényleg semmit nem tudsz jól csinálni?”
„És szerinted ez a pohár tiszta?” – megpróbálja elhitetni veled, hogy azért van szükséged a másik irányítására, mert egyedül semmit nem tudnál megfelelően elvégezni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






