– Készen állsz?
– Egy jó futásra? Bármikor!
Az első kört hősiesen végigfutottam, vagyis inkább szenvedtem, de a másodiktól kezdve mindig sikerült valamilyen kifogással előállnom. Be kell kötnöm a cipőfűzőm, ezt a fontos hívást fel kell vennem, „de te fuss nyugodtan, mindjárt utolérlek.” Persze közben leheveredtem a fűbe, és elképzeltem, milyen vicces első találkozós sztori lehetne ebből az egészből. Olvass még a témában
„Minek vegyen tehenet, ha így is kap ingyen tejet?” – Ezért nem őszinték veled a férfiak
„Szeretném, ha tudnád, hogy a férjemmel találkozgatsz” – 3 nő, aki utólag jött rá, hogy szerető státuszba került
„Kedvencből egycsapásra idegen lettem” – a férjed családja nem a te családod
„Már nem tudok hason aludni” – nagymellű nők vallomásai
Mire az edzés végére értünk, már biztos voltam benne, hogy két hétig nem leszek képes emberi módon felmászni a lépcsőn, de azzal biztattam magam, hogy legalább megismertem Dávidot, aki remélhetőleg elhív randizni. Azonban a jövendőbeli terveim kábé két perc múlva szertefoszlottak…
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






