Az önkéntes hiteltelenítés csapdája
Érdekes megfigyelni, hogyan gyengítjük a saját szavaink súlyát egy-egy beszélgetésben már azelőtt, hogy a lényegre térnénk. Az olyan felütések, mint amilyen a „lehet, hogy butaság, de…”, valójában védőoltás a negatív ítéletek ellen.
Ezzel titkon azt reméljük, hogy ha mi magunk minősítjük le a mondandónkat, akkor a másik már nem fogja.
Sajnos azonban nem ezt történik: a tanulmányok és a hétköznapi tapasztalatok is azt mutatják, hogy ez a fajta „finomítás” drasztikusan csökkenti a kompetencia érzetét és a megfelelő megítélést is.
Ma már gyakran én vagyok a másik oldalon, és így látom igazán, mennyire felesleges volt ez a sok gyötrődés arról, „vajon mit gondolnak a többiek”. Meglepő volt rájönni, hogy azok a dolgok, amik miatt mások utólag bocsánatot kértek tőlem, bennem jellemzően halvány nyomot sem hagytak. Olvass még a témában
A barátnőm elmondta, hogy szándékosan nem védekezett, hogy teherbe essen – nem tudtam, mit gondoljak
„Nem teszel jót ezzel” – ne hazudd a gyereknek, hogy boldog a házasságod
Van egy barátnőm, akinek nem kedvelem a párját – és ebből nem csinálok titkot
Ezért gondolom, hogy a „légy önmagad” az egyik legrosszabb életvezetési tanács
Volt, hogy valaki hetekkel később keresett meg egy „szociális baki” miatt, én meg csak pislogtam: először fogalmam sem volt, miről beszél. Ami neki álmatlan éjszakákat és lelkiismeret furdalást okozott, az nekem fel sem tűnt, vagy másodpercek alatt túlléptem rajta.
Rádöbbentem: az emberek többsége a saját kis harcaival van elfoglalva, nem a mi elejtett félmondatainkkal.

Kifejezetten nagyra értékelem, ha valaki figyelmes és képes bocsánatot kérni, de ha túlmagyarázza a „vétkét”, pontosan átérzem, mi zajlik benne. Hiába nyugtatom meg, ő tovább fog rágódni azon, vajon őszinte vagyok-e vele. Hiába mondom tiszta szívvel, hogy „tényleg minden rendben, ne is gondolj rá”, látom a szemén vagy érzem az üzenetei stílusán, hogy nem hisz nekem.
Ő a saját fejében már felépített egy vádiratot magával szemben, az én felmentésemet csak udvarias hárításnak, vagy ami még rosszabb, a konfliktuskerülés jelének tekinti. Ez pedig csak további feszültséget szül: ahelyett, hogy jól éreznénk magunkat, én az ő szorongását próbálom csillapítani, ő meg gyanakodva figyeli minden mozdulatomat.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






